Közel 100 százalékos hulladékhasznosítási arány a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban

2024. 03. 18., 06:00
2018 óta március 18. az újrahasznosítás világnapja. A kecskeméti Mercedes gyár nemcsak ekkor, hanem az év minden napján kiemelt figyelmet fordít a hulladék kezelésére. A tudatos hulladékgazdálkodásnak köszönhetően a vállalat tavaly a hulladékának 99,7 százalékát újrahasznosította, amely önmagában és európai összehasonlításban is kiemelkedő eredmény.

A Mercedes-Benz kiemelt figyelmet fordít a környezettudatosságra, a fenntartható fejlődésre és a környezetvédelemre. Ennek stratégiai fontosságú elemei a felelősségteljes energiagazdálkodás, az energiahordozók észszerű felhasználása, a légszennyezés csökkentése, valamint a hulladék- és hőgazdálkodás.

A vállalat egyik célja a termelés folyamatos javítása, amelybe beletartozik a munkakörnyezet, a gyár és annak tágabb környezetének javítása és megóvása is. Fontos feladatként tekintenek a hulladékok keletkezésének megelőzésére és mennyiségének folyamatos csökkentésére, valamint a létrejött hulladék minél nagyobb arányú újrahasznosítására. Ennek érdekében feldolgozzák a szelektíven gyűjtött papír-, fólia-, fa- és fémhulladékot.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár 2013 óta több mint 54 százalékkal tudta növelni hulladékhasznosítási arányt, amely 2023-ban 99,7 százalék volt. Ez önmagában és európai összehasonlításban is kiemelkedő eredmény.

További információ a Mercedes-Benz gyár környezetvédelmi tevékenységéről:

http://gyar.mercedes-benz.hu/vallalat/kornyezet-es-munkavedelem

(x)