KTE Kosárlabda: A Pécs ellen zárjuk a hazai szezont szerdán

A Körmend ellen aratott győzelmével a play-out minitabella élére ugrott a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A Pécs szintén 17 pontot tudhat magáénak, ám két sikerrel kevesebbet szerzett ebben a periódusban.
A két együttes eddig háromszor csapott össze, és mindhárom alkalommal a hazai csapat tudott győzedelmeskedni.
A szerdán 18 órakor kezdődő bajnoki a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét utolsó hazai ütközete lesz a 2025/26-os évadban.
Ivkovics Sztojan szakmai igazgató: -Továbbra is vannak kisebb-nagyobb sérülések, nem múlt el nyomtalanul a hátunk mögött hagyott felfokozott időszak. A csapat és a játékosok érdekeit is szem előtt tartva fogom meghozni a döntést, hogy ki fog pályára lépni a Pécs ellen. Terv szerint haladunk. Most is szerephez fognak jutni az Akadémiáról feljövő fiatalok. Felbecsülhetetlen tapasztalatokkal gazdagodnak ilyenkor, ami a csapat és az ő jövőjük szempontjából is rendkívül értékes. Úgy vélem, hogy a számukra kiszabott feladatokat jól elvégezték a múltkor is. Természetesen szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat, és győzelemmel búcsúzni a hazai pályától és szurkolóinktól.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - NKA Universitas Pécs
Tippmix Férfi NBI A-csoport playout 9. forduló
2026. május 20., szerda 18:00 - Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: dr. Popgyákunik Balázs, Szilágyi Bálint, Szőts Dávid
MKOSZ ellenőr: Tóth Kálmán
