„Kuvikos” élménynapot tartott a Könnycsepp és Mosoly Alapítvány a Nyíri úti Általános Iskolában

2023. 06. 27., 11:06
A Könnycsepp és Mosoly Alapítvány vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Tehetség Program „A speciális fejlesztést célzó programok támogatása” pályázati konstrukción. Támogatott pályázati programjának azonosító száma: NTP-SPEC-22-0037.
A galéria 20 képet tartalmaz

A „Kézenfogva Kuvikkal” címet viselő program 2022. szeptember – 2023. június közötti időszakban valósult meg a Kecskeméti Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelő-Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Általános Iskolája tanulóinak bevonásával.

A pályázó alapítvány, a program részeként június 17-én szervezte meg a „Kuvikos” élménynapot a programban részt vevő gyermekek szüleinek bevonásával. A foglalkozás a Bóbita Kalandműhely zenés, kézműves alkotással egybekötött interaktív műsorával indult, amelynek a fő témája a közelgő nyári szünet kapcsán a közlekedés volt. Az interaktív műsorba a szülők is nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be. A papírrepülők hajtogatása és reptetése vidám hangulatot adott a szombat délutánnak. Ezt követően, a délután további részében a szülők gyermekeikkel párban tevékenykedtek. A szülők a gyermekek bemutatása által megismerkedtek a Kuvik matematikai dobozzal, és annak eszközeivel. Különböző, a Kuvik matematikai doboz eszközeivel megoldható rejtvényeket, játékokat, feladatokat teljesítettek.

A délután hátralévő részében levetítésre kerültek a foglalkozásokon készült fényképek, a gyermekek bemutatták az általuk készített produktumokat is.

Az együttes tevékenység lehetőséget adott a szülőknek a gyermekeiktől való tanulásra. Ez a tevékenység a tehetségek önbizalmát, magabiztosságát is növeli. A közös élménynapon a szülők megismerték az Alapítvány tehetséggondozó tevékenységét, továbbá a program a szülők tehetséggondozás iránti elkötelezettségének erősítésére is lehetőséget adott.

A „Kézenfogva Kuvikkal” projekt a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg.

(x)