Lencsibaba világa a Szórakában

2025. 06. 22., 19:19
Lencsibaba imádnivaló, utánozhatatlan világába csöppenhettünk bele a Kecskeméti Katona József Múzeum Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyében. Egészen a 20-as évekig röpülhettünk vissza a zene, a tánc, a ruhák és a játékok segítségével a MúzÉjen
A galéria 16 képet tartalmaz

A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely tavaly kapott egy ’20-as évek ruháiba öltöztetett igazi olasz lencsibabát. Ezt a játékot olyannyira megszerették az elmúlt esztendőben, hogy az idei Múzeumok Éjszakájának is ez adta a tematikáját az intézményben. Bognár Gabriella néprajzkutató, a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely intézményvezetője a helyszínen elmondta, hogy az állandó és az időszaki kiállítás mellett egy mini tárlattal is készültek, amit a ’20-as évek játékaiból állítottak össze, valamint az erre a korra jellemző táncok is megelevenedtek az udvaron.

A családokat kézműves foglalkozás is várta: tollas fejdíszt, karkötőt és pörgettyűt is lehetett készíteni. Hab volt a tortán a fotó sarok, ugyanis itt mi magunk is felölthettük a ’20-as éveket idéző papírruhákat.