Mag és gondolat cserélt gazdát Kecskeméten

2026. 02. 23., 13:34
Magbörze, előadások és komposztálási tanácsok várták az érdeklődőket a hétvégén Kecskeméten. A tizenharmadik Magvas Napot a Kecskeméti Szatyor Egyesület szervezte, ahol a résztvevők nemcsak vetőmagokat cserélhettek, hanem a fenntartható kertészkedésről is hasznos ismereteket szerezhettek.

„Ahol mag és gondolat cserél gazdát” - ezzel a mottóval rendezték meg szombaton a XIII. Magvas Napot Kecskeméten. A közösségi esemény célja, hogy összehozza a kertészkedés és a fenntartható életmód iránt érdeklődőket, valamint lehetőséget adjon a tapasztalatok és a vetőmagok megosztására. A szervezők szerint a Magvas Nap évről évre egyre több érdeklődőt vonz. Idén mintegy 80 résztvevő érkezett a rendezvényre.

A program köszöntővel indult, majd szakmai előadások következtek a talajélet és a komposztálás témájában. A résztvevők megtudhatták például, hogyan járulnak hozzá a talajban élő mikroorganizmusok a termékeny föld kialakulásához, illetve miként lehet a konyhai és kerti hulladékból értékes komposztot készíteni. Az előadásokat Fekete László tartotta, aki a Kecskeméti Szatyor Egyesület és a Zöldítő Civil Társaság tagjaként évek óta foglalkozik környezettudatos kertműveléssel.

A délután a hagyományos magcserével folytatódott, ahol a résztvevők saját termesztésű vetőmagjaikat oszthatták meg egymással. A szervezők szerint a rendezvény nemcsak a közösségépítésről szólt, hanem arról is, hogy minél többen fedezzék fel a helyi, fenntartható élelmiszertermelés lehetőségeit.

Fotó: Kecskeméti Szatyor Egyesület Facebook oldala