Maszkos fiatalok rabolták ki az idős férfit

KÖZLEMÉNY
2024. 06. 17., 11:42
A Kecskeméti Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt két férfival szemben, akik otthonában törtek rá az idős, egyedül élő férfire, akit egyikük lefogott, társa pedig a pénzét követelve több alkalommal is megütött.

A vádirat szerint a két fiatal férfi 2023. november 29. napján a kora esti órákban maszkot és kesztyűt húztak, majd átmásztak a Kecskemét környéki településen élő idős sértett ingatlanjának kerítésén és a házba becsengettek. Amikor az idős férfi kinyitotta a bejárati ajtót, a fiatalabb vádlott azonnal lefogta őt és betolta a lakásba, míg társa pénzt követelt a sértettől, akit több alkalommal meg is ütött. A bántalmazás közben az idősebb vádlott észrevette a férfi konyhaasztalon lévő autós táskáját, amelyből 52.200 forint vett magához, majd társával együtt elmenekültek a házból.

A kecskeméti rendőrök a két elkövetőt másnap azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Az idősebb vádlottnak még egy lopásért is felelnie kell, ugyanis pár héttel a rablás előtt betört egy házba és onnan 8 mázsa, 52.000 Ft értékű akácfát vitt el.

Az idősebb vádlottat rablás miatt már korábban is elítélték, így jelen ügyben már különös visszaesőként áll majd bíróság elé.

Az ügyészség a jelenleg szabadságvesztés büntetését töltő idősebb vádlottat rablás és kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, míg a jelenleg letartóztatásban lévő társát rablás bűntettével vádolja és velük szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza.

(A csatolt, a rendőrség által a helyszíni szemle során készített fényképeken a sértett autóstáskája és a bejárati ajtó csengője látható.)

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség