Még a fagyasztót is kipakolta a betörő

2023. 01. 12., 08:33
A férfinek lopások és rongálások lehetnek a rovásán. A nyomozók azt is vizsgálják, hogy egy csoportos garázdaságban milyen szerepet töltött be.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Jánoshalmi Rendőrőrsének a munkatársai 2023. január 10-én reggel őrizetbe vettek egy mélykúti lakost. A 28 éves férfi a gyanú szerint 2022 októbere és decembere között több bűncselekményt követett el.

A rendőrök a férfit azzal gyanúsítják, hogy még tavaly október végén betört egy mélykúti házba, ahonnan háztartási eszközöket, használati tárgyakat tulajdonított el közel 100.000 forint értékben.

Egy másik ingatlanba kétszer is betört. Mindkét alkalommal felfeszítette az ajtót, amellyel tetemes rongálási kárt okozott. Az épületből először hagyományos mosógépet és centrifugát, étkészletet, bojlert, sarokcsiszolót vitt el, néhány nap múlva aztán magához vett – többek között – egy kályhát, ágyneműt, gázpalackot.

November végén – alig egy hónappal az első bűntett után – már a negyedik bűncselekménynél tartott: egy újabb betörés alkalmával írógépet, fagyasztott húst, kerékpárt, antik tárgyakat, motorblokkot lopott el egy sértettől.

Kiskunmajsáról egy lezáratlan kerékpárral hajtott el. A kétkerekűt a gyanúsított tartózkodási helyén a nyomozók megtalálták, lefoglalták, így azt a tulajdonosa visszakapta.

Két ízben rongált is: betörte egy bolt kirakatát, valamint elvágta egy ház hálózati villanyvezetékét.

A gyanú szerint a fiatal részese volt egy verekedésnek is, amely november végén Mélykúton történt. A garázdaságban betöltött szerepét vizsgálják.

A többrendbeli lopással és rongálással gyanúsítható férfit a jánoshalmi rendőrök kihallgatták, őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását.