Még ma is fejből mond verseket a 95 éves Bézi Sándorné

Nem volt könnyű élete a 95. születésnapját ünneplő Bézi Sándornénak. Még gyermekként elveszítette édesapját, és már nagyon fiatalon meg kellett tanulni, mi is az a kemény fizikai munka. 12 éves volt amikor egy biciklin vitt el a 12 kilométerre lévő malomba egy zsák búzát, azért hogy a családnak legyen egy kis pénze.

A néni a Kecskeméti Médiacentrumnak elmondta, a legnagyobb nehézségek közepette is meg tudta őrizni nyugodtságát és bátorságát, talán ez az oka annak, hogy még most is jó egészségnek örvend. Két gyermeke, négy unokája és három dédunokája van, akikre mindig számíthat. Az idős néni még ma is aktív, a tavaly átadott hunyadivárosi postának ő volt az első ügyfele. De figyeli a híreket, rendszeresen olvas, kedvencei a versek. Pósa Lajos: A haza című versét, amelyet először kisiskolásként szavalt el, még ma is kívülről tudja.

Bézi Sándornét születésnapja alkalmából ma Nemcsik Mátyás a körzet önkormányzati képviselője, valamint Pászti András köszöntötte, aki egykor munkatársa volt a kecskeméti BRG gyárban. A köszöntők sorához oklevél formájában ezúttal is csatlakozott Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere, valamin Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke.
