Megalázta, megpofozta és megrúgta társát egy diák az iskola előtt

KÖZLEMÉNY
2023. 06. 09., 12:48
Egy felvétel került a soltvadkerti rendőrök birtokába, amin az látszódott, hogy egy fiatal fiút bántalmaztak és megaláztak a társai.

A rendőrök nyomozást indítottak az ügyben, mely során azt állapították meg, hogy három fiatalkorú fiú az elkövető. A videó egy iskola előtt készült 2023. június 2-án délután. A trió egyik tagja lökdöste, megpofozta és megrúgta a sértettet, majd arra kényszerítette, hogy megcsókolja a cimborája cipőjét. Az embertelen és megalázó esetet egy harmadik társuk rögzítette.

A beszerzett adatok szerint a bűncselekmény elkövetésével egy 15 éves, egy 14 éves és egy 17 éves fiú gyanúsítható. Kettejüket már kihallgatták az esettel kapcsolatban, és harmadik társuk sem kerülheti el a gyanúsítást. A fiúk jelenleg szabadlábon védekezhetnek, nekik kényszerítés bűntette miatt kell felelniük.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a fiatalok figyelmét arra, hogy egy-egy - először csak viccesnek tűnő - cselekedetük könnyen komoly, akár büntetőjogi következményeket is vonhat maga után. Ha ilyen jellegű bántalmazás, megalázás szemtanúja, esetleg áldozattá válik, kérjük, hogy forduljon azonnal a rendőrséghez!