Megújul a kecskeméti Boldogasszony Rózsakert – Európa figyel majd rá

2026. 02. 27., 14:21
Közösségi rózsametszéssel indult a tavasz a kecskeméti Boldogasszony Rózsakertben. A park nemcsak megszépül, hanem teljesen meg is újul. Korszerű, természetközeli fenntartási módszerekkel alakítják át. A fejlesztésre azért is van szükség, mert idén nemzetközi zsűri érkezik a városba az Entente Florale Europe verseny keretében.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 22 képet tartalmaz

Megkezdődtek a tavaszi munkálatok a kecskeméti Boldogasszony Rózsakertben. A szezon első nagy feladata a rózsák metszése volt, amelyhez ezúttal a lakosság is csatlakozhatott.  A kert története több mint húsz évvel ezelőtt kezdődött. Megálmodója, Hegedűs Ágoston 2005-ben kezdett el komolyabban foglalkozni a rózsákkal, és ahogy ő fogalmazott, meg kellett tanulnia „rózsául”. A kert végül 2014-ben nyitotta meg kapuit, miután csaknem 150 ezer fajta közül választotta ki azt a tizenkettőt, amelyeket elültettek a rózsakertben.

Sikerült kiválogatni olyan fajtákat, olyan nemesítő házat, azokat a korszerű igényeket, amiket közterületen elvárnak egy rózsától, azt itt ki tudjuk ültetni és karban tudjuk tartani
— mondta Hegedűs Ágoston. 

A kert azonban az évek során változott. Egyes rózsafajták kiöregedtek, ezért most átfogó megújítás kezdődik. A fejlesztés másik oka, hogy Kecskemét idén részt vesz az Entente Florale Europe nemzetközi versenyen, amelynek zsűrije a rózsakertet is meglátogatja.

A kertet fel kell készítenünk, ugyanis egy nagyon fontos esemény lesz az idén. A Virágos Európa verseny nemzetközi zsűrije látogat el Kecskemétre és a Boldogasszony Rózsakert az egyik helyszíne lesz a zsűrilátogatásnak
— hangsúlyozta Burszki Darinka, a Városüzemeltetési Nonprofit Kft. főkertésze. 

A szakemberek teljesen új rózsaágy rendszert alakítanak ki és a kísérőnövényzet is megújul. A levendulák és a liliomok is friss telepítést kapnak. A cél nemcsak a látványos virágzás, hanem egy fenntartható, természetközeli kert kialakítása.

Megragadtuk az alkalmat arra, hogy ez a megújítás egyben egy ökológiai fenntartási mintaprojekt legyen. A kert olyan módon újul meg, hogy a legkorszerűbb ökológiai fenntartási elveket is integrálják a felújítás során
— fogalmazott Győri András önkormányzati főtájépítész.   

A rózsakert megújítása ráadásul túlmutat a park határain. A tervek szerint a szomszédos zöldterületek is átalakulnak.

A rózsakerten túl, a kerítés túloldalán is lesznek még virágágyások. Az egész zöldövezet, ami itt van egy rekreációs területe is lesz az itt élőknek - tette hozzá dr. Fekete Gábor alpolgármester. 

A fejlesztéseknek köszönhetően a Boldogasszony Rózsakert nemcsak a nemzetközi zsűrit fogadhatja majd méltó környezetben, hanem a kecskemétiek számára is egy még szebb, virágzó közösségi térként szolgálhat a jövőben.