Menhelyet látogattak és vízipisztoly csatáztak a Strand Szépe döntősei

A Kecskeméti Strand Szépe Szépségverseny döntősei szombat délelőtt a Kisfáiban található Menhely az Állatokért Alapítvány menhelyén tettek látogatást. A hölgyek nem érkeztek üres kézzel, közel 100 kiló kutyatáppal, takaróval, több zacskó jutalomfalattal és játékokkal kedveskedtek az itt élő blökiknek, akik nagy izgalommal várták a találkozást. Egyórás kintlétük alatt a párhetes kiskutyáktól egészen a nagytermetű kárpáti pásztorkutya sétáltatásig jutottak a lányok.
Visszatérvén a városba egészen sajátos módját választották, hogy lemossák magukról az út porát. Következő megállójuk a Kecskeméti Fürdő volt, ahol nem egy szokványos bikinis csobbanásra került sor. A szervezők kicsiknek és nagyoknak egyaránt osztogattak vízipisztolyokat, de akadt olyan is, aki saját fegyverrel szállt harcba. A lányok komoly kereszttűzbe kerültek a szülők és gyerekek között, az összevizezett áldozatok számát nem lehetett felbecsülni. A túlélők augusztus 30-án 17 órás kezdettel vehetnek részt a döntőn, a műsorokat követően az eredményhirdetésre este 8 órakor kerül sor, ahol kiderül, ki nyeri el a Kecskemét Strand Szépe 2025 címet.
