Mérföldkövekhez érkezett az M44-es nyugati zárószakasza

KÖZLEMÉNY
2023. 11. 21., 19:22
Jó ütemben halad az M5-ös autópályát Békéscsabával összekötő M44-es gyorsforgalmi út nyugati szakaszának építése. Az autópálya és Szentkirály közötti 32,2 kilométeres, új nyomvonalon épülő négysávos utat összesen 14 műtárgy megépítésével kivitelezi a Hódút Építő Kft.

Jelentős előrehaladás a teherhordó burkolatalap tekintetében

A magyarepitok.hu információi szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában megvalósítandó projekt előrehaladásához a kedvező időjárás is hozzájárult. A Legutóbbi beszámoló óta az útépítés földmunkái nagyjából 85%-ban elkészültek – amennyiben pedig nem érkeznek meg a komolyabb fagyok, december elejéig folytatják is a földmunkavégzést. Fontos mérföldkő, hogy a cementkötésű teherhordó burkolatalap már a szakaszhossz felében elkészült, sőt, a jobb- és bal oldalon is egy réteg aszfalt fedi. Jelenleg az épülő 441-es főút új nyomvonalán történik a burkolatalap építése, amit még idén aszfalt alapréteg takarhat. (A Nagykörös és Kecskemét között a Colas Zrt. kivitelezésében megújuló 441-esen az M44-es feljáróit elosztó két körforgalom közötti szakaszt a Hódút Építő kivitelezi – a szerk.)

A burkolat alatti vízépítés (hossz- és keresztszivárgók építése) szinte teljesen elkészült csakúgy, mint a közműkiváltások; az árokburkolások pedig 2024 tavaszán kezdődhetnek el. Az épülő baloldali, egyszerű pihenő szegélykövei és térkőburkolata is a helyére került már, jelenleg a jobb oldali pihenő földmunkavégzése van folyamatban, míg az üzemi hírközlési kábel védőcsövezése a teljes szakaszon épül.

 Felkészültek a télre

A téli leállásra időben készül a kivitelező: jelenleg is zajlik a depóhelyek kialakítása, amelyek a szóródó anyagok januártól való tárolására szolgálnak. Az elkészült burkolatalapokat aszfalt alapréteggel takarják, amelyek ideiglenes vízelvezetését is megoldják annak érdekében, hogy az esetleges téli csapadék ne mossa le az elkészült rézsűfelületeket. A főpályán néhány helyen még meg kell oldaniuk a lakosság keresztirányú közlekedését arra az időszakra is, amikor áll munka. Ezért még a tél előtt megépítik azokat a lezárásokat, amelyek megakadályozzák a munkaterületre vagy az elkészült műtárgyakra való felhajtást.

Három éjszaka alatt emelték be a gerendákat

A gyorsforgalmi út zárószakaszán 14 műtárgy épül, ebből nyolc hídon már a pályalemez is elkészült, a gerendák pedig már mindegyik műtárgyon a helyükön vannak. Ezek közül is kiemelkedik a Budapest-Szeged vasútvonal felett épülő híd. A Budapest-Belgrád vasútvonal építése miatt jelentősen nőtt a szegedi vonal terheltsége, így annak lezárása csak minimális időre volt lehetséges.

Még 2022 nyarán kértek időpontot egy vonatmentes időszakra, amikor a gerendákat beemelhették, amelyet 2023 nyarára kaptak meg. Nagyon szigorú ütemtervet készítettek a műtárgy építéséhez, ennek eredményeként pedig sikerrel beemelték a hídpálya gerendázatát a megadott három (!) éjszaka alatt. A híd építése ezután zavartalanul folytatódhatott, idén novemberben várhatóan a pályalemeze is elkészül.

szöveg és fotók forrása: magyarepitok.hu

forrás: magyarepitok.hu