Mozgalmas éjszakájuk volt a kutató-mentőknek: két eltűnt személy miatt is riasztották őket

Sűrű éjszakája volt a Bács-Kiskun Vármegyei Speciális Kutató-Mentő Egyesületnek: két eltűnt személy felkutatására is riasztást kaptak csütörtök éjjel a Bács-Kiskun Vármegyei Tevékenységirányítási Központtól (TIK).
Az első riasztás során az egyesület hat fővel és két mentőkutyával indult a helyszínre. A csapat már úton volt, amikor megnyugtató híreket kaptak. Az eltűnt személy épségben hazatért, így a keresést végül nem kellett megkezdeni.
Majd hajnali 3 órakor ismét megcsörrent a telefon. A TIK újabb eltűnt személy felkutatására kérte a kutató-mentők segítségét.

Ezúttal négyfős csapat indult útnak két mentőkutyával. A helyszínen a rendőrséggel és egy másik mentőcsoporttal közösen kezdték meg a keresést. A több körös felkutatásban a két mentő kutya, Falcon és Vörös, nagy segítséget nyújtott, hogy leszűkítsék a keresési területet.

Az eltűnt személy reggel 6 óra 10 perckor önerejéből előkerült, miközben a keresőegységek már a nyomában jártak.
A Bács-Kiskun Vármegyei Speciális Kutató-Mentő Egyesület mindkét eset kapcsán köszönetet mondott a rendőrségnek és a riasztásban részt vevő társszervezeteknek az összehangolt együttműködésért.
Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei speciális kutató-mentő egyesület Facebook-oldala