Nagyabonytól a halhatatlanságig – centenáriumát ünnepli Kodály remekműve

Az 1926-ban bemutatott Háry János a magyar zenetörténet mérföldköve: komponistája – Kecskemét büszkesége –, Kodály Zoltán azon törekvését teljesítette be, hogy az ősi időkből származó magyar népdal a klasszikus zenével azonos helyre kerülhessen, a nemzet Operaházának színpadára. A népdalokra felfűzött magyar historikus mese bár néhol a sci-fi, néhol az abszurd, máskor pedig a fájdalmas történelmi valóság elemeit ötvözi, mindvégig a hazaszeretet és a tiszta szerelem szilárd talaján áll.

A daljáték szerzője, Kodály Zoltán így nyilatkozott alkotásáról az ősbemutató alkalmából: „Mihelyt Háry megszólal, »kezdődik a mese«. Ez a kulcsa a darab Háryjának, akiben Garay elmúlhatatlan obsitosa is megvan, de több annál. Sokkal több, mint egy jóízű genre-alak, mint egy magyar miles gloriosus: ő maga az életre kelt magyar mesetermő fantázia. Nem hazudik: mesét teremt; költő. Amit elmond soha sem történt meg, de ő átélte, tehát igazabb a valóságnál. Zenében is ilyesvalami kellett a darabhoz, nem tudom, mennyire sikerült. De tudom, hogy jók a szereplők dalai. Egytől-egyig a néphagyományból valók, egy-két órai utazás árán ma is hallhatók falun. Minden egyéni líránál alkalmasabbak arra, hogy »lírai hitel« erejével hassanak a szereplők ajkán. Gyöngyszemek, csak a foglalatuk enyém. Igyekeztem, hogy méltó legyen hozzájuk. Tudtomra most először szólalnak meg az Operaház színpadán a magyar nép dalai. Bár fakadna nyomukban egy kevés szeretet az árva ország legárvább gyermekei iránt.” (Kodály Zoltán: Visszatekintés – Zeneműkiadó, 1964)

A mű szövegét Garay János Az obsitos című elbeszélő költeménye alapján Paulini Béla és Harsányi Zsolt írta. A premieren a főbb szerepekben Palló Imrét, Nagy Izabellát, Pusztai Sándort, Marschalkó Rózsit, Sebeők Sárit és Körmendy Jánost láthatta a közönség. A színpadi képet ifjabb Oláh Gusztáv tervezte, az Operaház ének- és zenekarát Rékai Nándor vezényelte, az előadást Márkus László rendezte. Közülük többen elismerőleg szóltak a darabról és annak szerzőjéről: „A Háry János modern magyar daljáték. Modern, amellett, hogy minden ízében a legmagyarabb. Ez biztos. S az is bizonyos, hogy mulatságos munka volt láncot csinálni a hazugságok egész tömegéből, hogy kerek cselekményt kapjunk.” (Paulini Béla, a daljáték szövegkönyvének egyik szerzője); „Kodály Zoltánnak ez az első nagyobb színpadi műve, csak úgy duzzad az igazi magyar őserőtől és legnagyobb erénye az, hogy frappánsan juttatja kifejezésre a legkülönbözőbb hangulatokat, az ellenállhatatlan komikumtól a legerősebb drámai mozzanatokig.” (Rékai Nándor, az ősbemutató karmestere).

A Háry ősbemutatója hatalmas sikert hozott. A kritikusok szuperlatívuszokban számoltak be az előadásról: „Kodály Zoltán sem operával, sem pantomimmel, hanem daljátékkal vonult be az Operaházba. Daljátékkal a szó legszorosabb értelmében, melyben a szöveg kvantitatív szempontból meghaladja a zenei részt, de ez a zenei rész viszont olyan fajsúlyú, hogy miatta csak az Operaház adhatott méltó hajlékot ennek a daljátéknak.”

(Fábián László: Háry János – Az Operaház ezidei első bemutatója – Magyar Ujság, 1926. október 17.)

„Kodály zenéje tősgyökeres magyar, ki van abból gyomlálva minden idegen sallang, cifraság. Ha magyarok között éltél: ennek a zenének a hallatára úgy felujjong a lelked, mint a tihanyi visszhang. Ez szűzi tisztaságában az elfojtott, elnyomott, népi zenészek közt bujkáló magyar zenei nyelv. S ezen a nyelven egy nagy költő szól hozzád.”

(Fodor Gyula: Háry János – Esti Kurir, 1926. október 17.)

„A mai est huszonöt száma mind mestermunka. A néphagyományból merített dalok gyémántfoglalatos gyöngyszemei, csakúgy, mint a nagyszerű közzenék és mint a monumentális kórusok. Istenáldotta poéta, zseniális muzsikus és nagy zenetudós remekei, melyeket bár nem kötöttek szorosan össze a szöveggel, mégis összenőttek vele a hangulathatások, elmélyítésében, kiszélesítésében.”

(Péterfi István: Háry János – Daljáték-bemutató az Operaházban – Magyar Hírlap, 1926. október 17.)

„Háry zenéje megmutatja a közönségnek a magyar szellem dicsőségét, de mint mementót idézi színpadra a népet, hogy a közönség tudja, kinek köll köszönnie ezt a dicsőséget. Ennek a zenének nagyszerű betetőzése ezért az a hatalmas zárókórus, mely a »Tiszán innen, Dunán túl« népdal motívumait felemelő himnusszá szövi össze.”

(Tóth Aladár: Háry János – Pesti Napló, 1926. október 17.)

Kodály Zoltán daljátékát az ősbemutató után több hazai színpadon – így például Debrecenben és a Szegedi Szabadtéri Játékokon is – láthatták a zeneszeretők. A hazai előadások mellett Kölnben, Aachenben, Augsburgban, Helsinkiben és Moszkvában is színre vitték. A külföldi színházakban azonban nem tudott repertoárdarab lenni, ezért Kodály 1927-ben színpadi műve legjellegzetesebb dallamaiból összeállított egy hattételes zenekari szvitet, amely azután világsikert aratott. Idehaza viszont a daljáték is gyakran szerepel a színpadokon. Kecskeméten többek között 1983-ban és 2006-ban láthatták a hírös város zeneszeretői. Egy évszázaddal az ősbemutató után az Opera is műsorra tűzi, a Háry premierjét 2026. október 17-én tartják meg.