Nem volt kétséges a Honvéd győzelme

Tomasevics hármasával indult az összecsapás, majd a Honvéd vette át a kezdeményezést, és fordítottak, 7-3. Kelenföldi és Dautovics büntetőivel az etap derekán 10-5-re módosult az eredmény. Rush pillanatai következtek, így a házigazda tíz egységre tudott meglépni, 18-8. Az első tíz percet Tóth Barna és Radó egypontosai zárták, 20-12.
Dautovics és Seppala trojkákkal két pontra zárkózott a Kecskemét, 20-18. Megtört a lendület, és Dimitrijevics, valamint Rush révén lógott meg ismét a házigazda, 29-18. Nem sokkal később, 34-20-nál Ivkovics Sztojannak időt kellett kérnie. Nem találta a ritmust a vendég gárda, míg a Honvéd rendre betalált. Másfél perccel a szünet előtt 45-23 állt már a táblán. A pihenőre végül 50-24-gyel vonulhattak a csapatok.
Térfélcserét követően Seppala és O’bannon vállalkozott távolról pontosan, 53-27. Ivkovics és Keller mutattak be szép egyéni akciókat, majd Simmons kettese után Tomasevics süllyesztett el hármast, 59-32. Ivovics kettő plusz egyes akciójára Dimitrijevics ziccerrel válaszolt, 63-35. Igyekezett kapaszkodni a Kecskemét, ám a fővárosi támadógépezet jól muzsikált, és növelni is tudták a különbséget, 72-40. Seppala pontjai zárták a negyedet, 72-43.
Dautovics és Ivkovics faragott a hátrányból, majd Karahodzsics is határozott volt a gyűrű alatt, 72-50. Dimitrijevics és O’bannon talált be a Honvéd részéről, míg Jarvi mindkét büntetőjét értékesítette, 78-52. Tomasevics vállalkozott bátran, 78-57. A hajrában ennél közelebb már nem tudott jönni a Kecskemét, a végeredmény: 85-63.

Endo Plus Service-Honvéd - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 85-63 (20-12, 30-12, 22-19, 13-20)
Tippmix Férfi NBI A-csoport alapszakasz, 11. forduló
2025. december 7., vasárnap 18:00 - Ludovika Arena
Játékvezetők:Goda László, Jankovics Viktor Zsolt, Lengyel Ádám József
MKOSZ ellenőr: Balogh László György
Honvéd: Dimitrijevics 15/3, Valerio-Bodon 9/3, Keller I. 9/3, Obannon 13/9, Simmons 18/3. Cs.: Rush 11/3, Dócs 5, Simon 2, Dorogi 2, Radó 1, Kopácsi -, Reizinger -.
Kecskemét: Seppala 13/6, Jarvi 6, Ivkovics 7, Tomasevics 18/9, Schöll -. Cs.: Dautovics 12/3, Tóth B. 3, Karahodzsics 3, Kelenföldi 1.

