Október 12-én van az artritisz világnapja

Harminc éve, 1996. augusztus 16-án bízták meg Dr. Gál Jánost a kecskeméti Reumatológiai Osztály vezetésével. Ebből az alkalomból beszélgettek vele szakmai életútjának legfontosabb állomásairól, valamint az osztály múltjáról és jelenéről.

Ön eredetileg nem is reumatológusként érkezett Kecskemétre. Hogyan kezdődött a történet?

1978-ban végeztem Szegeden, és Kecskemétre pályáztam. Szerettem a várost, a gyakorlataim jelentős részét is itt töltöttem, ezért örültem, amikor felvettek a belgyógyászatra. Én tulajdonképpen belgyógyász-kardiológusként kezdtem az orvosi pályámat. Amikor 1980 végén megnyílt a Nyíri úti kórházi tömb, a kardiológia is nagy fejlődésnek indult, én pedig egy idő után a koronária intenzív munkájában kaptam komolyabb szerepet. Az az időszak egyébként az egész magyar egészségügyben változást hozott. Sorra váltak önállóvá olyan szakterületek, amelyek korábban a nagy alapszakmák részei voltak. Kecskeméten ehhez különleges lehetőséget adott az új kórház megnyitása. Nagyon korszerű intézmény volt, modern műszerekkel, új osztályokkal, és az ország minden részéből érkeztek szakemberek megnézni.

Ebből a nagy átalakulásból született meg a Reumatológiai Osztály is?

Igen. A Nyíri úti tömb megnyitásával az Izsáki úti telephelyen felszabadultak olyan területek, amelyek lehetővé tették új osztályok létrehozását. Így alakult meg 1981-ben Dr. Görög Árpád vezetésével a Reumatológiai és Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály. Nagy osztály volt: 54 reumatológiai és 32 rehabilitációs ággyal működött, ami akkor országosan is jelentős kapacitásnak számított. Én ehhez az induláshoz még nem kapcsolódtam, ez Görög Árpád és az akkori kollégák munkája volt. Fontosnak tartom, hogy az ő nevük se vesszen el. Dr. Bertalan Mária, Dr. Magyar Klára, Dr. Csík Erzsébet, Dr. Seregély Katalin, Dr. Lődi Magdolna és még sokan mások alapozták meg azt a szakmai kultúrát, amelyre később mi is építhettünk. Egy osztály története soha nem egyetlen ember története.

Hogyan lett a kardiológusból mégis reumatológus?

Először a kardiológiai rehabilitáció megszervezésével kerültem át az Izsáki úti telephelyre. Kaptam egy részleget, ágyakat, munkatársakat, és elkezdtem felépíteni ezt a tevékenységet. Végül más irányt vett az életem, én pedig úgy döntöttem, ha már ott vagyok, megtanulom a reumatológiát és a mozgásszervi rehabilitációt is. Szakvizsgáztam belőlük, és közben egyre jobban érdekelt a terület. Bevallom, korábban én is leegyszerűsítve gondolkodtam a reumatológiáról. Azt hittem, főleg fizioterápiáról, masszázsról, különféle fizikoterápiás kezelésekről szól. Amikor elkezdtem komolyan tanulni, rájöttem, hogy egy sokkal összetettebb szakmáról van szó. A gyulladásos ízületi betegségek, az immunológia és az aktív gyógyszeres kezelés egészen más világot nyitott előttem. Közben megszerettem a reumatológiát.

1996-ban aztán Ön lett az osztály vezetője. Milyen irányt szeretett volna adni neki?

Amikor átvettem az osztályt, az volt az elképzelésem, hogy a degeneratív, kopásos betegségek hagyományos kezelése mellett sokkal erősebben kell foglalkoznunk a gyulladásos reumatológiai kórképekkel. Olyan területeket kerestem, amelyekkel korszerűbbé tudjuk tenni az ellátást, és amelyekben Kecskemét önálló szakmai arculatot alakíthat ki. Ehhez emberek kellettek. Mindig nagyon fontosnak tartottam, hogy olyan kollégákat találjunk, akik valamilyen új tudást hoznak az osztályra. Dr. Ozsvár Adrienne radiológusként az ultrahangos diagnosztika ismeretét hozta magával. Én már akkor úgy gondoltam, hogy az ultrahangnak komoly helye lesz a reumatológiai diagnosztikában. Ezért is indult el nálunk korán, már 1997-ben az ízületi ultrahang.

Az immunológia is ilyen tudatos építkezés eredménye volt?

Igen. Amikor Dr. Farkas Lívia belgyógyászként megkeresett, azt mondtam neki: nagyon örülök, de az osztálynak elsősorban immunológusra lenne szüksége. Arra biztattam, hogy szerezze meg ezt a szakképesítést, ehhez pedig minden támogatást megadunk. Ennek eredményeként 2002-től immunológiai ellátás is integrálódott az osztály munkájába, később pedig önálló reumatológiai klinikai immunológiai szakrendelés indult. Az akkor egyáltalán nem volt magától értetődő. Ma sokkal természetesebbnek látjuk a reumatológia és az immunológia kapcsolatát. Akkor ezt még fel kellett építeni.

Az osztály országos ismertségét az izotópos ízületi kezelés is megalapozta. Miért volt ez különleges?

Németországban tanultam meg a radiosynoviorthesis, vagyis az RSO alkalmazását. 2002-ben az országban másodikként kezdtük el Kecskeméten ezt a kezelést. A különlegességünk az lett, hogy nemcsak térdízületen végeztük, hanem gyakorlatilag minden olyan ízületen, ahol szakmailag alkalmazható volt. Ennek gyorsan híre ment. Ha valakinek például nem térdízületi kezelésre volt szüksége, sokszor az ország másik végéből is Kecskemétre érkezett. Ez szakmailag nagyon sokat jelentett az osztálynak. Megmutatta, hogy egy megyei kórházban is lehet olyan speciális tudást felépíteni, amely országosan számon tartottá válik.

Ez vezetett az Arthritis Centrum létrejöttéhez is?

Fontos a sorrend: nem azért lettünk centrum, mert már nálunk volt biológiai terápia. Azért kaphattunk lehetőséget a biológiai terápiára, mert addigra kialakult a szakmai hátterünk és nevünk volt a reumatológiában. Amikor 2006-ban kijelölték a biológiai terápiás centrumokat, Kecskemét is bekerült közéjük. Erre szerintem ma is érdemes büszkének lenni. Abban az időben Budapest és Szeged között különösen fontos szerepet töltöttünk be. A centrumstátusz azt jelentette, hogy a legsúlyosabb gyulladásos reumatológiai betegségekben szenvedő páciensek számára hozzáférhetővé váltak azok a korszerű gyógyszerek, amelyek alapvetően megváltoztatták ezeknek a betegségeknek a kezelését.

Mit jelent ez a változás a beteg szempontjából?

Talán ez a legfontosabb. Harminc évvel ezelőtt számos gyulladásos reumatológiai betegség esetén sokkal nehezebb volt megakadályozni az ízületek fokozatos károsodását. Ma egészen más terápiás lehetőségeink vannak. A cél már az, hogy időben felismerjük a betegséget, csökkentsük vagy megszüntessük a gyulladásos aktivitást, és lehetőleg megőrizzük a beteg életminőségét és mozgásképességét. A biológiai terápia ennek a fejlődésnek az egyik meghatározó állomása. Amikor az ember hosszú pályát tölt egy szakmában, különleges élmény látni, hogy olyan betegségekben, amelyekkel korábban sokkal nehezebb volt mit kezdenünk, ma milyen lehetőségek állnak rendelkezésre.

Közben maga az osztály is sokat változott. Mi az, ami mégis összeköti a régi és a mai Reumatológiai Osztályt?

Elsősorban az emberek és a tudás továbbadása. Az évek során felnőtt egy új generáció, amely ma már vállán viszi a kecskeméti reumatológiai ellátást. Dr. Törőcsik Katalin a reumatológia mellett rehabilitációs medicina szakképesítést szerzett, Dr. Kedves Melinda PhD-fokozatot, Dr. Makkos Gabriella reumatológiai ultrahang licencvizsgát tett. Dr. Dobi Diana személyében új reumatológus és klinikai immunológus érkezett az osztályra, Dr. Frittmann Letícia pedig szintén megszerezte szakorvosi képesítését. A járóbeteg-ellátásban és a rehabilitációban dolgozó kollégák ugyancsak ennek a közös szakmai történetnek a részei. Mindig az volt fontos, hogy ne egyetlen ember köré épüljön az osztály. Egy jó osztály akkor marad életképes, ha újabb és újabb emberek teszik hozzá a saját tudásukat.

2024-ben Dr. Törőcsik Katalin vette át az osztály vezetését. Hogyan értékeli a jelenlegi irányt?

Örülök annak, ahogyan az osztály tovább fejlődik. Különösen jó gondolatnak tartom, hogy most már pszichológus is részt vesz az Arthritis Centrum munkájában. Amikor annak idején az immunológia vagy az izotópos kezelés irányába indultunk el, azok is újdonságnak számítottak. Most ugyanilyen továbblépés annak felismerése, hogy egy krónikus beteg ellátásához a lelki támogatás is hozzátartozhat. Ha ez a szakmai közösség így tud együtt működni és továbbépíteni azt, ami az elmúlt évtizedekben létrejött, az önmagában nagy eredmény. Nekem ez talán a legfontosabb: az osztály története folytatódik.

Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Facebook oldala