Online csalásokról szólt a pénteki jogásznap

Újra jogásznapot tartottak a Kecskeméti Törvényszéken. Az összegyűlt ügyvédek, bírák, ügyészek, jogtanácsosok egy napjainkban egyre terjedő, rendkívül nagy társadalmi veszélyekkel járó téma aktuális tudnivalóit vették sorra.
– mondta kérdésünkre dr. Bicskei Ferenc, a Magyar Jogász Egylet Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének elnöke.
A jogásznapon több előadó ismertette a téma legfőbb tanulságait, jogi vonatkozásait. Szóba került például, hogy a nemzeti bank és bankszövetség mit tesz a biztonság fokozása érdekében. Dr. Bicskei Ferenc előadásában arra hozott példákat, hogy mikor és miként van lehetősége a károsultnak visszaszereznie a pénzét, amennyiben a bank önként nem utalja azt vissza. Az elnök elmondta, a jogszabályok értelmében a bank nem köteles megtéríteni az ügyfél kárát, amennyiben ő szándékosan vagy súlyosan gondatlanul járt el, és ez vezetett a bankszámla leürítéséhez. Kiemelte, ha valaki egy megtévesztő, mondjuk egy hamis szolgáltatói számlatartozásról szóló emailnek dől be, az véleménye szerint nem meríti ki a súlyos gondatlanság fogalmát. „Bízom, benne, hogy a bírósági gyakorlat is ebbe az irányba fog fejlődni” – fogalmazott.
Dr. Bicskei Ferenc a Digitális állampolgárságról is szót ejtett. Elmondta, sokan félnek ettől az új kormányzati eszköztől, pedig nagyon sok lehetőséget rejt magában. Leegyszerűsíti az ügyintézést, nem kell bemenni a hivatalba, adott esetben a bíróságra, hanem hazulról, bárhonnan intézkedhet az ügyfél a digitális állampolgárság eszközével élve.
Új színtér, új kihívások a büntetőeljárásokban: Online csalások címmel Steigler Lászlóné dr. Rédei Rita, a Kecskeméti Főügyészség osztályvezető ügyésze is előadást tartott a jogásznapon. Dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna sajtószóvivő az ügyészségi előadással kapcsolatban a Kecskeméti Médiacentrumnak elmondta, hogy az online csalások elkövetési módszerei nagyon kifinomultak és nagyon nehezen tetten érhetők. Ráadásul sokszor csak jóval később észleli az áldozat, hogy megkárosították. A hatóságok mindazonáltal próbálnak lépést tartani az elkövetőkkel, és számos fórumon ismertetik a lakossággal a veszélyforrásokat.
– fogalmazott dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.
Kiemelte, az elmúlt években nagy mértékben megugrott, több mint négyszeresére emelkedett az online csalással elkövetett bűncselekmények száma. Amíg 2020-ban mintegy ötezer eljárás indult hasonló csalások miatt, addig 2024-ben ezt a számot már 23 ezer körül jegyezték.
Ezek a számok azonban csak a hatóságok előtt ismertté vált esetekre vonatkoznak, ennél azonban jóval nagyobb lehet a csalások teljes mennyisége. A sajtószóvivő hozzátette, létezik megoldás az elcsalt pénz visszaszerzésére. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a károsult időben jelezze a hatóságok felé a csalás tényét.