Óriási érdeklődés kísérte Orbán Viktor kecskeméti látogatását

Szent Miklós napján megtelt Kecskemét sportcsarnoka, ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök látgatott a településre. Több ezer korábban regisztrált érdeklődő vett részt azon a show elemekkel tarkított, kellemes hangulatú eseményen, amelyen az ország vezetője Csiszár Jenő moderálásával kül- és belpolitikai kérdésekre válaszolt.
Az eseményen nagyon sok ismert helyi és országos politikus is részt vett. Így Schmitt Pál korábbi államelnök vagy Deutsch Tamás, a Fidesz uniós képviselője. A közvetlen beszélgetést megelőzte Szabó Zsófi és Rákay Philipp felvezetője, akik a színpadra kértek néhány ismert személyt. Így egy rövid beszélgetés erejéig kifejtette a véleményét Bán János, Kecskemét alpolgármestere, aki Bán Mór néven a Hunyadi regények írója, Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház direktora, Takácsné Stalter Judit, Császártöltés polgármestere, illetve Fekete Rajmund a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója, aki elsősorban a nemzetközi helyzettel kapcsolatban ismertette álláspontját.

Őket követte Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, aki a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén hangsúlyozta: Európában mindenki számára nyilvánvaló, hogy Magyarország jó döntést hozott, amikor 2015-ben lezárta határait az illegális bevándorlók előtt, de azóta Európába tízmillió bevándorló érkezett. A migráció már nem az előző évtized, hanem a következő nemzedék problémája. Emellett gazdasági válság sújtja Európát, és politikai krízishez vezetett a hatalmához foggal-körömmel ragaszkodó brüsszeli elit - fejtette ki Orbán Balázs. Nem rejtette véka alá, hogy mindezekhez járul a háború. "Egy eszkalációs spirál kellős közepén vagyunk" - tette hozzá.

A rövid beszélgetések után a nézőtéren keresztül érkezett a színpadra Orbán Viktor miniszterelnök, akivel közel egy órás beszélgetést folytatott Csiszár Jenő műsorvezető, diplomata.
– Csak magunkra számíthatunk, függetlennek kell maradni, szuverénnek kell maradni - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a beszélgetés során. Ez nemcsak becsületbeli kérdés, nemcsak önbecsülés kérdése, hanem gazdasági kérdés is. Amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik gazdaságilag, rosszul jár. Mindig csak akkor voltunk sikeresek, amikor Magyarország szuverén, önálló állam volt és a saját útját járta - tette hozzá.
A miniszterelnök idézte az Egyesült Államok nemrég megalkotott új nemzetbiztonsági stratégiáját, amiben kontinensünkről az áll, hogy "az európaiak nagy többsége békét akar, de ez a vágyuk nem alakul politikai cselekvéssé, nagyrészt azért, mert a kormányaik megcsúfolják a demokráciát".

A 2026-os választás lesz a felénk közelítő háború előtti utolsó választás - jelentette ki a miniszterelnök.
Brüsszel szankciós politikájának kialakításában "a mi szempontjaink nem szerepelnek", holott Magyarországnak "ezen múlik az élete, legalábbis a családok pénztárcája és a vállalkozások sikere" - hangsúlyozta a Fidesz elnöke. Kiemelte: amikor elmondta az amerikai elnöknek, hogy "bennünket megöl", ha nem vásárolhatunk orosz energiahordozókat, akkor Donald Trump kivételt adott az amerikai szankciók alól. Orbán Viktor "nagy tahóságnak" nevezte, hogy Brüsszel - ahol "nem sok emberi van" - az energetikai szankciók alól nem ad Magyarországnak mentességet, mondván, tahóság az, ha valaki nem törődik azzal, milyen hatással vannak másra a tettei.

A miniszterelnök hangsúlyozta: Brüsszelben a szankciót kereskedelempolitikai döntéssé minősítenék, amihez már nem kell egyhangú döntés, "és már ki is kerültek bennünket; ez tahóság".
Majd kitért egy másik témára. A baloldal mindig adót emel, a jobboldal mindig adót csökkent – mondta a miniszterelnök. A kormányfő arról beszélt: Magyarországon sokan hiszik, hogy sokfajta gazdaságpolitika közül lehet választani, valójában azonban csak kétfajta gazdaságpolitika van, jobboldali és baloldali. A két gazdaságpolitikát az választja el egymástól, hogy hogyan gondolkodnak arról, hogy hol van jó helyen a pénz.
Úgy folytatta: a jobboldaliak azt gondolják, hogy egy közösség, egy nemzet vagyunk, vannak közös szükségleteink, és valamennyi pénz kell a közös célokra, "de csak annyit vegyünk el az emberektől, amennyi ehhez szükséges, a többit meg hagyjuk náluk".
Ennek a vége az, hogy a baloldal mindig adót emel, a jobboldal mindig adót csökkent - összegzett a miniszterelnök.

