Paksiak nyerték az alsóházi csatát az alapszakasz záró fordulójában

2024. 03. 30., 21:22

Az ihletett formában dobó paksiak nyerték az alsóházi csatát az alapszakasz záró fordulójában.

Sinik hármasával kezdődött meg a pontgyártás, ám ezt követően a paksiak két kettessel köszöntek be, 4-3. Ivkovic zsákolására Kucsora reagált, majd Dramicanin iratkozott fel a listára, 7-7. Bogues kettő plusz egyes akcióval vétette észre magát, míg Géringer távolról tüzelt, 10-10. A KTE amerikai légiósa még kétszer villant rövid időn belül, ám ezt követően a Paks volt pontosabb, 17-14. Az etap végére Dramicanin ziccerével egalizált a KTE, 18-18. Kovács hármasa zárta végül az első tíz percet, 21-18.


Ismét a hazai irányító volt pontos kintről, míg a túloldalon Sinik ziccerrel jelentkezett, majd Dramicanin a palánk alól tette fel, 24-22. Sok fault tarkította a második etap elejét. Sinik büntetőivel újra egál volt az állás, 24-24. Kovács triplájára Bogues adott választ, ám Ihring keze sem remegett meg távolról, 30-27. Karahodzsics zsákolt Kucsera tanári passzát követően, míg a másik térfélen Ihring három büntetőjéből kettő esett be, 32-29. Wittmann húzta magára a védőket, Karahodzsics pedig kérte a labdát, majd elemi erővel húzta be a gyűrűbe, 32-31. Mindkét gárda termelte folyamatosan az egységeket, Sinik hármasával 34-34-re váltott a kijelző. Elkapta a fonalat a szerb játékos, és újra kintről vállalkozott sikeresen, 36-38. Ritmust fogtak a házigazdák, és 7-0-s rohanással fordítottak, 43-38. Lukovic kettő plusz egyes akciója a legjobbkor érkezett, őt pedig Bogues követte a büntetővonalról, 43-43. Lukovic és Nicholson kosaraival 45-45-tel mehettek szünetre a gárdák. 


Térfélcsere után Nicholson és Wittmann növelte tovább az egységeket mezőnyből, míg Ihring büntetőkből volt eredményes, 49-49. Több támadás is sikertelenül zárult, a csendet végül Bogues zsákolásra törte meg, 49-51. Dorogi és Kovács révén visszavette a vezetést az ASE, 54-51. Tovább növelte a differenciát a hazai gárda, 60-51-nél időt kért Ivkovic Stojan. Dramicanin kettesére tripla jött válaszként, először a meccsen volt tíz egység a csapatok között, 63-53. Bogues és Wittmann révén kapaszkodott a KTE, 65-58-cal jöhetett a negyedik felvonás. 


Kimaradt paksi lehetőség után Karahodzsics zsákolt hatalmasat, majd Wittmann trojkája volt hibátlan, 65-64-nél rögtön időt kért a hazai stáb. Változott is a játék képe: Ihring hármas után Géringer is betalált, 71-64. Ritmust fogott az ASE, és ezt egy kecskeméti időkérés sem törte meg, 76-64. Bogues hármasa hozta vissza a reményeket az etap derekán, 76-67. Nem sikerült viszont ennél közelebb kerülni, három perccel a zárás előtt 83-69-re váltott az eredményjelző. 90-75-nél gyakorlatilag eldőltek a kérdések, a végjátékra a fiatalok kaptak szerepet mindkét oldalon. A végeredmény: 90-78. 

A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét számára a playout két hét múlva veszi kezdetét. A sorsolás a következő héten várható.


Hegedűs Gergely edzői értékelése: Gratulálok a Paksnak. Ihletett formában dobták a hármasokat, így tudtak meccsben maradni. A kelleténél gyorsabban vezettük a támadásainkat a kritikus pillanatokban, és emiatt nem sikerült megfordítani a mérkőzést a végén. Köszönjük a kecskeméti szurkolóknak, hogy mellettünk voltak. 


Atomerőmű SE- Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 90-78 (21-18, 24-27, 20-14, 25-19)
Tippmix Férfi NBI A-csoport alapszakasz, 26. forduló
2024. március 30., szombat 18:00 @ ASE Sportcsarnok 
Játékvezetők: Makrai Márton, Minár László Balázs, Jankovics Viktor Zsolt
MKOSZ ellenőr: Téczely Tamás

Paks: Ihring 22/9, Kucsora 11/9, Géringer 6/6, Nicholson 26, Knowles 5. Csere: Sövegjártó 6/6, Kovács 11/9, Dorogi 3/3, Arnold -, Kékesi -, Radics -, Pajor -.

Kecskemét: Sinik 13/9, Ivkovic 4, Wittmann 12/6, Lukovic 5, Karahodzsics 8. Csere: Bogues 23/6, Dramicanin 10, Tóth Barna -, Tóth Balázs. -, Tóth P. -, Kucsera 3/3.