Profi fotókon domborítottak a Strand Szépe Szépségverseny döntőbe jutott hölgyei

2025. 07. 26., 14:54
A Kecskeméti Strand Szépe Szépségverseny előválogatóján a szakmai zsűri döntése alapján tizenegy továbbjutott versenyző közül fotóztak öt nyárkirálynő jelöltet szombat délelőtt. A kecskeméti strand hangulatos környezetében profi fotós előtt mutatkozhattak meg a kiválasztottak.

Mint arról már hírt adtunk, a Four Points By Sheraton Hotelben tartották korábban a Kecskeméti Strand Szépe előválogatóját, ahol 11 hölgyet választott ki a szakmai zsűri a döntőbe. Június elseje óta várta a Hírös Sport Nonprofit Kft. a 18-30 év közötti lányok jelentkezését, akik izgatottan készültek a megmérettetésre.

A verseny egyik állomása a fotózkodás, mely megillet minden döntőbe jutottat. Ennek első körében öt versenyző állt a profi lencsék elé ma (szombat) délelőtt a Kecskeméti Széktói Strand napsütéses aurájában. A helyszín ideális környezetnek bizonyult ahhoz, hogy minden lány a legjobbat hozhassa ki magából. Ebben, a fotózást megelőzően szakértő kezek: sminkes és fodrász segítette őket.

Azon túl, hogy a lányok kipróbálhatták magukat a modellkedés világában, abból a szempontból is fontos alkalom volt a mai, mivel a fotók hamarosan megjelennek a Kecskeméti Fürdő Facebook-oldalán. Itt lehet majd szavazni a közönségdíjasra, míg a három első helyezettről a szakmai zsűri dönt majd augusztus végén.