Tragikus közlekedési baleset történt Sükösd határában, az 51-es főúton. Egy személyautó az M9-es gyorsforgalmi út felől közlekedett Sükösd irányába, amikor egy bal kanyarban – eddig ismeretlen okból – letért az útról. A jármű a jobb oldali árokba hajtott, majd hatalmas erővel egy fának csapódott.
Vélhetően ittas lehetett az a román sofőr, amikor gépkocsijával a belső szalagkorlátnak csapódott, majd egy lucernaföldre repült az M5-ös autópályán Lajosmizse közelében.
Szombaton már 12. alkalommal rendezte meg motoros vezetéstechnikai nyílt napjára a Füredi Autósiskola és Képző központ. Az egész napos rendezvénysorozatnak a Homokbányán kialakított Rutinpálya adott otthont. Az esemény évről-évre egyre nagyobb létszámú résztvevőt, látogatót vonz. A szervezők célja, szakszerűen felkészíteni a motorosokat a szezon előtti biztonságos, balesetmentes motoros közlekedésre.
Egyre többen közlekednek motorokkal, ahogy megérkezett a jó idő. Emiatt is fontos, hogy mindenki nagyon figyelmesen közlekedjen az utakon és betartsanak minden szabályt. A hétvégén, pedig szezonnyitó Motoros vezetéstechnikai tréninget szervez a Füredi Autósiskola. Többek között erről is beszélgettünk Füredi András vezetéstechnikai szakértővel.
Hollandfalu középső része csak a Hanusz István utcán keresztül tud kihajtani jobbra és balra is a Károly Róbert körútra, illetve onnan befelé ugyanígy. Ha ez nem lenne, akkor a teljes városrész a két szélső úton, az Irinyin és a Nyírin tudna közlekedni. Ez azt jelenti, hogy aki a városrészből ki, illetve be kíván jutni a Károly Róbert körútra, akkor annak a Hollandfalu kisebb kanyargós utcáin kellene „végigtrappolnia”. Erről a Polgármesteri Hivatal Mérnöki Irodájának vezetője beszélt stábunknak. Dr. Gajdácsi Zoltánt azután kerestük meg, miután a Hanusz István utcában lakók tiltakoztak az útszakasz utolsó métereinek kétirányúsítása miatt.
2025. április 26-án szombaton 7.00-15.00 óra között faápolási munkálatok miatt a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. lezárja a Festő utca Alföld Áruház felőli szakaszát és a mellette elhelyezkedő parkolót.
Megszületett a kormányhatározat a kecskeméti vasútállomás átfogó fejlesztésének, az ún. intermodális csomópont létrehozásának támogatásáról. A kormány 15 milliárd forint támogatást biztosít a nagyívű projekt megvalósítására, melynek eredményeképpen európai színvonalú tömegközlekedési csomópont jöhet létre Kecskeméten.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1736-an lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468.000 forint. Annak a sofőrnek, aki Jánoshalma belterületén a megengedett helyett 114 km/h-val vezette autóját, 210.000 forintot kell fizetnie. Ez a jogsértés 6 büntetőponttal jár, amennyiben a szabálysértőt a helyszínen megállítják.
Tüntetést szerveztek a Hanusz István utca lakói ma reggel. A helyiek az ellen tiltakoztak, hogy kétirányúsítsák a forgalmat. Erre azért van szükség, mivel onnan csak a Károly Róbert körút felé lehet közlekedni, a körútról a Hollandfalu felé pedig egy szűk kis utcán mehetnek a járművek. Azon a szakaszon jelenleg életveszélyes babakocsival, gyalogosan vagy biciklivel közlekedni, emiatt baleset is történt az utcában. Az ott élők szerint máshogy is meg lehet oldani ezt a problémát.
Összeütközött két személyautó a 44-es főút és a 4625-ös főút kereszteződésénél, Lakiteleknél. Információink szerint hárman sérültek meg, a mentőszolgálat a helyszínre érkezett.
Kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy személykocsi Nagykőrösön, a Béke útján. A két ház között álló járművet a város önkormányzati tűzoltói oltják. A lángok átterjedtek a szomszédos épület tetőszerkezetére is, amelyet a raj megbont. Már az utómunkálatok zajlanak Nagykőrösön A város önkormányzati tűzoltói eloltották a Béke útja egyik családi házánál keletkezett tüzet. Egy autó égett […]
Elkezdődött a kecskeméti Halasi úti híd felújítása a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában. Az 1982-ben épült, 597 méter hosszú híd korszerűsítése során kicserélik a dilatációs szerkezeteket és 15 erősen károsodott tartógerendát. Emellett megújulnak a hídkorlátok, a közvilágítási oszlopok, a vízelvezető rendszer és a gyalogoslépcsők is. A betonfelületek speciális védőbevonatot, a híd pedig új aszfaltburkolatot kap.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.