2024. szeptember 23-án hétfőn 07.00 és 14.00 óra között zöldfelület-fenntartási munkák miatt a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. lezárja a Reile Géza utcai parkoló „gombák” felőli részét.
A Kadafalvára tervezett, méretében és funkciójában is egyedülálló közösségi ház építése volt a fő témája a szerda esti lakossági fórumnak, amelyet Leviczky Cirill, a városrész önkormányzati képviselője hívott össze. A rendezvényen kiderült az is, hogy jövő év elején megkezdi működését a bölcsőde, az óvoda bővítése pedig 2025 második felében indulhat el. Kiderült az is, hogy a Beretvás köz felújítása nem indulhat el, mert az természetvédelmi területet is érint. Egyelőre szintén lekerült a napirendről a felüljárón átvezető kerékpárút terve is, mert arra az autópálya üzemeltető és az állam között létrejött koncessziós szerződés nem ad lehetőséget.
Európa szerte szeptember 16. és 22. között rendezik meg az Európai Mobilitási Hét eseményeit, amelynek idén is az Autómentes Nap lesz a záróeseménye vasárnap. Az egyhetes kampány keretében az ifjúság közlekedésbiztonsági oktatása kiemelkedő szerepet kap, így négy napon át KRESZ tanodát rendeznek számukra a Kecskeméti Rendőrkapitányság közreműködésével. Szerdán az oktatás keretében KRESZ Szafari versenyen vehettek részt az általános iskolások.
Szeptember 16. és 22. között huszonharmadik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Napot, amelynek célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya évről évre egyre népszerűbb Magyarországon is. A projektben résztvevő városokban sokféle program és kerékpáros megmozdulás zajlik ezen a héten, Kecskemét főterén Bringás Uzsonna került terítékre ma délután. A meglepetés jól sikerült, 500 uzsonnát osztottak ki.
A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt egy fiatalkorú elkövetővel szemben, aki egy ásóval betörte a 78 éves sértett házának ablakát, fejére harisnyát húzott, majd a házban a sértettől pénzt követelt, végül az idős nő kezéből kitépte a pénztárcáját, a nőt az ágyra lökte és elmenekült a helyszínről.
Egy személy életét vesztette és ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy személyautó az 52-es főúton Kecskemétnél, az éjszaka. Információnk szerint egyikük sem használta a biztonsági övet.
Az ország egész területén ellenőrzést tart a rendőrség szeptember 16. és 22. között- írja a police.hu. Ezúttal az autósoknál a biztonsági öv, valamint a motorosoknál a bukósisak használata lesz a figyelem középpontjában.
Egy személy életét vesztette és öten megsérültek, amikor személyautó és kisbusz ütközött frontálisan a 47-es főúton, Körösladány és Szeghalom között szombaton.
Több alkalommal és széleskörűen foglalkozott a város közvilágításával kapcsolatban felmerülő problémákkal az ezt vizsgáló bizottság, amely ellenzéki javaslatra alakult meg. A mai Közgyűlésen Leviczky Cirill, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője részletezte az eredményeket.
Befejezte munkáját a tavaly decemberben létrejött Útkarbantartási Ideiglenes Bizottság Kecskeméten, amelynek célja elsősorban a külterületi földutak járhatóságának folyamatos biztosítása volt. A testület 9 alkalommal ülésezett és javaslataival nagy mértékben hozzájárult az érintett lakosság panaszainak csökkentéséhez- hangzott el a Közgyűlésen napirendre került beszámoló kapcsán.
Bács-Kiskun vármegyében egy hét alatt 65 rendőri intézkedést igénylő baleset történt. Az egyenruhások 20 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; közülük négyen balesetet okoztak.
Európa szerte 2024. szeptember 16. és 22. között kerül megrendezésre az Európai Mobilitási Hét, amelynek idén is az Autómentes Nap lesz a záróeseménye, 2024. szeptember 22- én.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.