A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy családok között kirobbant verekedés során egy cserépléc darabbal az egyik sértettnek súlyos, a másiknak pedig életveszélyes sérüléseket okozott.
A Bajai Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása és gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt vádat emelt egy házaspárral szemben, akik nem nyújtottak segítséget az utcára kirohanó kutyájuk támadását elhárító és emiatt súlyosan megsérült babakocsit toló nőnek.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt többszáz személlyel szemben folyamatban lévő büntetőeljárásban vádat emelt egy béren kívüli juttatásként adható utalványok forgalmazásával foglalkozó cégcsoport adóelkerülő szolgáltatásait igénybe vevő 23 cégvezetővel szemben.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség rablás és többrendbeli lopás miatt vádat emelt egy sorozattolvaj nővel szemben, aki egy italboltban 3 csomag kávét emelt el, majd amikor lebukott, az eladókkal dulakodott azért, hogy a zsákmánnyal elmeneküljön.
A Bajai Járási Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állított két sofőrt, akik korábbi jogerős bírósági eltiltások ellenére ismét autót vezettek.
A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség súlyos testi sértés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki légpuskával rálőtt a szomszédasszonyára, csak mert rendszeresen szóvá tette a kutyája utcára szökdösését.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is a bíróságok napján - július 15-én- ünnepélyes keretek között vehették át elismerésüket az Országos Bírósági Hivatalban a bíróságok kitüntetettjei.
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség pénzmosás bűntette miatt vádat emelt egy apával és fiával szemben, akiknél a jövedéki ellenőrök összesen 3,6 millió forint értékű zárjegy nélküli cigarettát és alkoholos italt találtak.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség a bűncselekmény felismerésére és elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető a háza előtt ellökte a 84 éves sértettet, aki emiatt elejtette a táskáját, amit a vádlott felkapott és azzal elfutott.
A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség vallási tisztelet tárgyának megsemmisítésével elkövetett rongálás miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki Dunavecsén néhány hónap különbséggel kétszer is összetörte a körforgalomban felállított Medjugorjei Szűzanya szobrot. A Kunszentmiklósi Járásbíróság a férfit vádlottat tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben – 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 évre felfüggesztette.
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy drogkereskedő párral és két társukkal szemben, akik egy baseballütővel a rivális dílerre támadtak azért, hogy a pénzét és drogkészletét megszerezzék.
A Kecskeméti Járási Ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt vádat emelt azzal a nővel szemben, aki ittasan, a sebességhatárt lényegesen túllépve vezette autóját, emiatt fékezése ellenére elütötte az úttesten kerékpárját áttoló férfit.
A Kecskeméti Járási Ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki akarata ellenére magához húzott, majd az ölébe ültetett egy 10 éves fiút.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem és jelentős mennyiségű új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt vádat emelt egy férfival és élettársával szemben, akik a saját drogszükségletük biztosítása érdekében rendszeres fogyasztókból kereskedők lettek.
A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen 1 év börtönbüntetésre és 1 év kiutasításra ítélte egy 23 éves kirgiz férfi, akivel szemben rongálás és garázdaság miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség többszörösen minősített emberölés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki értékei megszerzése érdekében tavaly nyáron Jánoshalmán éjjel, bedrogozva otthonában rátört és megfojtotta a közelében egyedül élő idős nőt.
A Kecskeméti Járási Ügyészség közokirat-hamisítás miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki két alkalommal is pénzügyi és számviteli ügyintéző végzettséget igazoló hamis főiskolai bizonyítványt használt fel munkaerő kölcsönző és magán-munkaközvetítői közhiteles nyilvántartásba történő felvételkor.
A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a tehergépjárművének megrongálását kérte számon egy 12 éves gyermeken, akit emiatt több alkalommal meg is ütött, majd a gyermeket akarata ellenére az autójába való beszállásra utasított.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy gépjármű kereskedelemre szakosodott bűnözői csoport az áfa fizetési kötelezettség kijátszása érdekében cseh és magyar honosságú cégeket felhasználva több mint 600 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.