A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kifosztás és lopás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki kevesellve a szülői támogatást, nemcsak az apját lopta meg, de beteg nagyanyját is kifosztotta.
A Kecskeméti Járásbíróság, tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen, 1 év 8 hónap fogházbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 17 éves kecskeméti férfit, akivel szemben rablás, magánlaksértés és lopás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített rablás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki az utcán fellökte az előtte nehézkesen járó, idős sértettet azért, hogy a zsebéből kilógó bankjegyeit megszerezze.
A Kalocsai Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette, kábítószer birtoklásának bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt vádat emelt egy miskei férfival szemben, aki marihuána termesztése mellett kristály értékesítéssel is foglalkozott.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt vádat emelt egy anyával szemben, aki az autója beindításakor, figyelmetlensége miatt úgy lépett le a kuplungról, hogy a sebváltó még sebességben volt, emiatt a megugró gépjármű fellökte a nő egyéves kislányát.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség zaklatás, minősített magánlaksértés és lopás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki miután nem tudott beletörődni a szakításba, nemcsak rendszeresen figyelte, háborgatta és bántalmazással fenyegette volt párját, hanem az udvarára bemászva leszerelte a kültéri kameráját is.
A Kecskeméti Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a kecskeméti főtéren, a tavalyi karácsonyi vásáron kiállított Mikulás jégszobrot egy erőteljes jobb egyenes ütéssel ledöntötte.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és kényszermunka miatt vádat emelt tizenegy személlyel szemben, akik rossz anyagi körülmények között élő, több esetben nekik érzelmileg is kiszolgáltatott nőket németországi prostitúciós munkára vettek rá, ám az ígért busás fizetés helyett elvették tőlük a kuncsaftoktól kapott pénzeket.
Elutasította a Kúria Király József kérelmét, amelyben helyreigazítást kezdeményezett a Hírös.hu egyik 2023. decemberi cikkével kapcsolatosan, amelyben a kiskörúti közlekedés problémáival foglalkozott hírportálunk.
A Bajai Járási Ügyészség garázdaság és rongálás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki az újévi jótékonysági bálban ittasan bántalmazott egy vendéget, melynek során a következő pofon elől elhajló sértett helyett a mögötte álló nő is kapott az ütésből.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt vádat emelt azzal az édesapával szemben, aki felügyelet nélkül hagyta gyermekeit, emiatt a másfél éves kisfia a lakóhelyükön lévő kerti tóba beleesett és vízbe fulladt.
A Kecskeméti Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a 33 éves kecskeméti férfinak az ügyében, akivel szemben különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette, valamint kapcsolati erőszak bűntette miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
A Kecskeméti Törvényszék ítéletet hirdetett annak a 39 éves nőnek az ügyében, akivel szemben emberölés és kifosztás miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Ügyészség.
A Kecskeméti Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett lopás miatt vádat emelt egy többszörösen büntetett nővel szemben, aki szalonokban szépülő női vendégeket lopott meg.
Ítéletet hirdetett a Kecskeméti Törvényszék annak a két román vádlottnak az ügyében, akikkel szemben egy 1993-ban történt emberölés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség. Az I.r. vádlottat 15 év fegyházbüntetésre, 10 év kiutasításra, míg a II.r. vádlottat 5 év fegyházbüntetésre és 5 év kiutasításra ítélte a bíróság. Az ítélet nem jogerős, ugyanis a vádlottak fellebbezést jelentettek be, amit a Szegedi Ítélőtábla bírál majd el.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás miatt vádat emelt egy magyar és szír elkövetőkből álló bűnözői csoporttal szemben, amely hónapokon keresztül zárjegy nélküli cigaretták – köztük közismert e-cigaretta – értékesítéséből élt.
A Kecskeméti Járási Ügyészség vádat emelt egy főként akkumulátor lopásokra specializálódott, különös visszaeső férfival szemben, aki alig két hónap leforgása alatt 17 lopást követett el.
Halálos közúti balesetet okozott egy férfi 2023. január 10-én Jakabszállás és Kecskemét között. A sértett a karambolt követően 2 hónappal életét vesztette. Az elkövetőt felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték kedden a Kecskeméti Járásbíróságon.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás miatt vádat emelt két nővel szemben, akik ismerősük udvarába hívatlanul beugrottak és a férfit a saját házában késsel kirabolták.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség önálló intézkedésre jogosult személy által, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a háziorvossal szemben, aki pénzért, a vakcina beadása nélkül, jogosulatlanul igazolta a COVID-19 elleni védőoltás felvételét.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.