Egy személy sérült meg, amikor két kisteherautó ütközött össze az M5-ös autópályán, Kecskemét határában, hajnalban.
Szeged felé haladt két román vendégmunkással az egyik kisteherautó, amikor a mögötte érkező másik jármű nekiütközött.
A kánikula és az előreláthatóan továbbra is csapadékszegény időjárás miatt a hatóság 2023. július 12-től kiterjeszti a tűzgyújtási tilalmat Borsod -Abaúj -Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékre is. A korlátozás Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben is tovább él.
Konferenciát rendezett a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tűzmegelőzési Bizottsága és a Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalban. A cél a tűzoltás és tűzmegelőzés fejlesztése volt.
Hulladék égett körülbelül ötezer négyzetméteren a kisfái szeméttelep területén vasárnapról hétfőre virradó éjszaka. A kecskeméti, a kiskunfélegyházi, a ceglédi és a szolnoki hivatásos tűzoltók hat vízsugárral és egy vízágyúval dolgoztak a lángok megfékezésén, a munkálatokat több erőgép is segítette - közölte hétfő reggeli közleményében a katasztrófavédelem.
Tanúbizonyságot tettek erejükről, kitartásukról és állóképességükről azok a magyar és külföldi tűzoltó, akik június 23-án emberfeletti küzdelemben mérkőztek meg a 2023. évi „TFA-FCC HUNGARY-Szombathely”, azaz ország legerősebb tűzoltója nemzetközi tűzoltóversenyen. Összesen 91 versenyző állt rajthoz, köztük három nő is, valamint Horvátország, Lengyelország, Szlovákia és Ausztria sportolói.
Az elmúlt 24 órában a katasztrófavédelem Bács-Kiskun vármegyei műveletirányítási központjába 4 tűzesettel és 18 műszaki mentéssel kapcsolatos tűzoltói beavatkozást igénylő állampolgári bejelentés érkezett.
Teljesen kiégett egy kisbusz az M5-ös autópályán az éjszaka, Kecskemétnél, amit vezetője ott hagyott.
Szeged felé haladt a kisbusz, amikor a motortere füstölni kezdett, majd kigyulladt. A járműben utazó, vagy utazók a helyszínt elhagyták, még a tűzoltók kiérkezése előtt.
Bács-Kiskun vármegye területén átvonuló viharral kapcsolatosan több mint százhetven esetben avatkoztak be a vármegye tűzoltói szombat reggelig. A viharos erejű szél miatt több mint kétszázötven állampolgári bejelentés érkezett.
Péntek este 21.00 óra után nem sokkal elérte Kecskemét térségét a vihar, heves széllökésekkel és nagy mennyiségű csapadékkal. Több helyről érkeztek hírek kidőlt fákról, áramkimaradásról.
Nem volt könnyű dolga tűzoltóinknak az elmúlt évben. Többek között ez is kiderült a Kecskeméti Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2022. évi beszámolójából. Míg a tűzesetek száma 8 százalékkal, addig a műszaki mentések száma 27 százalékkal nőtt 2021-hez képest. Szőke Kálmán tűzoltóparancsnok beszámolóját elismerően fogadta a testület, de számos kérdéssel fordultak hozzá a képviselők.
Ütemesen halad az új kecskeméti tűzoltólaktanya építése, az épület műszaki átadás-átvételi folyamata elkezdődött. Ezt követően szervezhetik meg a hivatalos átadó ünnepséget, melynek tervezett időpontja 2023 augusztusa. A tervek szerint az állomány szeptemberben költözhet be.
Mintegy ezerkétszáz négyzetméteren égett a szemét a Kecskemét külterületén lévő hulladéklerakó területén. A kecskeméti, a kiskunfélegyházi és a ceglédi hivatásos tűzoltók öt vízsugárral és egy vízágyúval fékezték meg a lángokat.
Mintegy kétszáz négyzetméterre terjedtek ki a lángok a kecskeméti szeméttelepen, ahol kedden délután ütött ki tűz. Este 8 óráig körülhatárolták a tüzet a katasztrófavédelem munkatársai, az oltást két munkagép segíti.
Emberéletek százait követelte a törökországi földrengés, nemrégiben pedig Romániában remegett meg a föld, amit hazánkban is lehetett érezni. Bár Magyarországon ritka jelenség a földrengés, talán pont emiatt nem tudjuk, mit kell tennünk egy katasztrófahelyzetben. A Kiemelőben erről beszélgettünk Kovács Andrea tűzoltó főhadnagyyal, a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivőjével.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.