Azerbajdzsánban tárgyal a Neumann János Egyetem vezetősége, amelynek várható eredménye, hogy ősztől a kecskeméti intézmény közös képzést indít a Nahicseváni Állami Egyetemmel. A kecskeméti felsőoktatásban fókuszba állított nemzetközi terjeszkedés célja, hogy egy olyan modellt hozzanak létre, mely üzleti alapon is jövedelmező, és megoldást mutat a felsőoktatásba jelentkezők számának Közép-Európa-szerte csökkenő tendenciájára.
A Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjén 10 dobogós helyezés született az idei évben a Kecskeméti Szakképzési Centrumban tanuló diákok és felkészítő oktatóik kiváló teljesítményének köszönhetően. Csütörtökön délután ünnepélyes keretek között adtak át az elismeréseket ezen kiváló diákoknak és oktatóiknak a Kecskeméti Ágazati Képző Központban.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata együttműködésében Kecskeméti Városmenedzsment Akadémia néven egyedülálló, ingyenes karrierprogram indul.
Szerszám- és készülékgyártó kategóriában győztek és 2 dobogós helyet szereztek a Szakma Sztár Fesztiválon május 10-én a kecskeméti Mercedes-Benz Academy diákjai. Az országos versenysorozaton 9 tanuló 3 szakmában képviselte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-t.
Lezárult az idei ÖKO-projekt a Kertvárosi Általános Iskolában, ennek zárórendezvényét tartották meg hétfő délután. A tavaszi szünet előtt kezdődött, közel három héten át tartó környezet- és természetvédelmi projekt során a vizes élőhelyek fontosságára, azok védelmére helyezték a fő hangsúlyt, ezeket a témákat dolgozták fel az osztályok korosztályuknak megfelelően.
A 2025. április 28-án és 29-én lezajlott XVIII. Szakma Sztár Fesztiválon a döntőbe bejutott 12 Bács-Kiskun vármegyei versenyző mindegyike dobogós helyezést ért el.
Több, mint 60 kecskeméti diák vett részt a Damjanich János Általános Iskolában. A Versforgó-Városi Versmondó versenyt nyolcadik alkalommal szervezték meg.
21. alkalommal rendezte meg jótékonysági bálját szombat este a Mátyás iskolát támogató Corvin, Az Emberközpontú Nevelésért Alapítvány. A jó hangulatú eseményre rekordmennyiségű támogatás érkezett, cserébe idén sem maradt el a finom vacsora, a vidám műsor és a kiváló hangulat.
Megújult az állandó kiállítás, egyúttal különleges madárfotókból nyílt tárlat a kecskeméti Természet Háza Látogatóközpontban. A két kiállítást a madarak és fák napján, május 10-én mutatták be a nagyközönségnek.
Péntek este ünnepi hangulatban rendezték meg a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karának első alumni-találkozóját, amely az első
végzett évfolyam ötéves jubileuma alkalmából valósult meg. Az eseményen
jelen volt dr. Berács József professzor is, aki meghatározó szerepet játszott a
kecskeméti közgazdászképzés elindításában.
A kecskeméti kosárlabdaélet legendás alakjáról, a tavaly ősszel elhunyt Kégel Tamásról nevezték el a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia egyik pályáját. – Ha valamit biztosan megtanulhattunk Kégel Tamás bácsitól, az az, hogy a sport nemcsak teljesítmény, hanem közösség, tanulás és szenvedély – fogalmazott a szombati pályaavató eseményen Ivkovicné Béres Tímea, az akadémia vezetője.
Több mint 60 kiállító, szakmai előadások és szórakoztató programok várták az első Hírcse Expó látogatóit szombaton a Neumann János Egyetem aulájában. A 11. Hírös Születésünnepet lezáró rendezvény sok kisgyerekes családot és babát váró párt vonzott, akik megismerhették a legújabb trendeket az egészség, a gyermeknevelés, a táplálkozás terén, és tájékozódhattak a kecskeméti lehetőségről. A megnyitót látványos légtorna-bemutató színesítette.
Újabb külföldi egyetemekkel kezdi meg tárgyalásait a Neumann János Egyetem kettős diplomaprogram kialakítása céljából. Az egyetem által szervezett III. Nemzetközi Hét keretében a 11 ország részvételével zajló egyeztetés-sorozatban konkrét együttműködések előkészítése indult el a kínai Bengbu University-vel és az üzbég Jizzakh University-vel.
A Magyar Ilona Általános Iskola immáron húsz éve várja rendszeresen nyelvhelyességi és anyanyelvi megmérettetésre az általános iskolás diákokat. Az idei versenyen is több mint száz diák mérte össze tudását az áprilisi fordulón, melynek díjkiosztóval egybekötött díjátadóját tartották csütörtökön délután az iskola könyvtárában.
Tizenegy ország tizenhárom partnerintézményének képviselői látogattak el a Neumann János Egyetem által harmadik alkalommal megrendezett nemzetközi hétre, hogy tapasztalatot cseréljenek és tovább építsék az együttműködést.
Szerda reggel kilenckor a történelem érettségi vette kezdetét. Az idei esszétémák között a bethleni konszolidáció, liberalizmus, Rákóczi-szabadságharc szerepelt. A feladatlapok megoldására 180 perc állt a vizsgázók rendelkezésére.
Országosan egyedülálló felsőfokú lovasedző gyakorlati és elméleti képzést biztosít a TF Lovasközpont. A Testnevelési Egyetem célkitűzése, hogy országos lovas tudásközponttá váljon a lovarda, ahol minden korosztály részesülhet majd az oktatásban.
A Kada Elek Technikumban százharmincan írtak középszintű matek érettségit kedden. A diákok egyöntetű véleménye szerint nem volt nehéz. Az idei feladatsor első részében szerepeltek halmazok, vektorok, gráfok, volt benne egyenlet a valós számok halmazán, térfogatszámítás és mértani sorozatösszeget is kellett számolniuk az érettségizőknek.
Hatodik éve annak, hogy a Neumann János Egyetem rendszeres véradásokat szervez a Magyar Vöröskereszttel karöltve a Felsőoktatási Véradó Hetek keretein belül. Az ott dolgozók és a hallgatók szívesen vesznek részt ezeken az alkalmakon, hiszen mindannyiuk számára fontos, hogy segítsék embertársaikat a bajban is.
Ma kezdetét vette a Neumann János Egyetem harmadik Nemzetközi Hete, amelynek célja, hogy erősítse a külföldi partnerintézmények, az egyetem oktatói és hallgatói között a kapcsolatot. Az esemény középpontjában az együttműködés, a kulturális sokszínűség és a nemzetközi mobilitás ösztönzése áll, valamint a figyelemfelkeltés arra a lehetőségre, hogy a magyar diákok az egyetem mobilitási programjának keretében a világ bármely pontjára eljuthatnak tanulmányaik kiszélesítése céljából.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.