Kategória: Színház
Keresés
Dátum választó
Rendezés
1 találat
2025.09.22

Száz karácsony - Ősbemutató a Ruszt József Stúdiószínházban

Egy különleges ősbemutató volt az idei első premier a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. A Szabó Borbála Száz karácsony című drámájából készült előadást szeptember 21-én, a magyar dráma napján láthatta először a közönség Kovács Lehel rendezésében, a Ruszt József Stúdiószínházban. Száz karácsony története pereg le előttünk egy család életén keresztül telis-tele fájdalommal, örömmel, küzdéssel, kudarccal, ki tudja honnan merített erővel és gyarlóságokkal.
2025.09.03

Vajang bábokkal elevenedik meg Tündérszép Ilona története a Cirókában

Egyszerre két próbafolyamattal indult a Ciróka Bábszínház új évada augusztus utolsó hetében. Először a Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi próbái kezdődtek el Kovács Géza rendező irányításával, majd a Kispipi és Kisréce kalandjai című előadás alkotómunkája vette kezdetét, amelynek Kuthy Ágnes művészeti vezető a szerzője és rendezője is egyben. A részletekről és az évad további feladatairól Kiszely Ágnest, a társulat igazgatóját kérdeztük.
2025.07.11

Pál Attila a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja lett

Sokan nem is tudják, hogy Pál Attila nem Kecskeméten született, hiszen ma már ezer szállal kötődik a színművész a hírös városhoz. Hamarosan éppen kereken negyven esztendeje lesz, hogy először belépett a színház ajtaján, és bár csupán egy évre tervezte, hogy ide költözik, de végül igazi otthonra talált Kecskeméten. Az évad vége egy különleges meglepetést tartogatott számára, ugyanis a társulat örökös tagja lett.
2025.07.05

Öt éve nemzeti színház született Kecskeméten

Öt éve kapta meg a teátrum a nemzeti színház címet – ez nemcsak rangot, hanem komoly szakmai elismerést és új kihívásokat is jelentett a társulat számára. A jubileum kapcsán Cseke Péter direktorral idéztük fel az odavezető hosszú utat, a megvalósult álmokat és a jövő terveit.
2025.06.25

Találkozások a könyvtárban

Szerda este tartják a Találkozások című pódiumbeszélgetés soron következő estje a Katona József Könyvtárban, melyen Ba Éva színházi súgó és Palotás Gábor ütőhangszeres művész lesz Kriskó János vendége.
2025.06.22

Ciróka Bábszínház: Mesék mozgásban, éjszakába nyúló kaland

Kecskemét kulturális palettájának egyik kiemelkedő színfoltja, a Ciróka Bábszínház ismét csodálatos programokkal várta a közönséget a Múzeumok Éjszakáján, június 21-én. A teátrum „Mesék mozgásban” mottóval hívta kalandra a kicsiket és nagyokat egyaránt, bemutatva a bábművészet sokszínűségét és időtlen vonzerejét.
2025.06.18

Emlékezés Bánk bán első kecskeméti alakítójára

200 évvel ezelőtt, 1825. június 18-án Gyulán született Komáromy Alajos színész. Asztalosmesterséget tanult, de 1845-ben belépett Pázmán Mihály társulatába színésznek. Később, 1847 tavaszán – immár Góts Ede társulatának tagjaként – ő játszotta a Bánk bán címszerepét, a darab pedig olyan sikeres lett, hogy Aradon, Gyulán, Békéscsabán, Egerben, Gyöngyösön és Kecskeméten is műsorra tűzték. A hírös […]
2025.06.17

A Boldogságárus meséje – Az évad utolsó bemutatójára készül a Ciróka társulata

Június 18-án mutatják be a Ciróka Bábszínházban A Boldogságárus meséje című előadást, amely az egri Harlekin Bábszínházzal való együttműködésében valósul meg. Az alkotók olyan produkció létrehozását tűzték ki célul, amely nem csak a két társulat játszóhelyén mutatható be, de a kórházban fekvő beteg gyerekeket is látogathatják az előadással.
2025.06.15

Pandur Petra színháztörténész könyvbemutatója az Ünnepi Könyvhéten

Június 14-én az Ünnepi Könyvhét eseményeként a Katona József Könyvtárban bemutatták az aktuálisan Ausztriában élő dr. Pandúr Petra színháztörténész Forradalom a színpadon című könyvét. A szerzőt, aki az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezetpolitikai kérdéseiről és a sikeres múltfeldolgozás lehetőségeiről írta doktori értekezését is, a bemutatón Kriskó János televíziós újságíró kérdezte.
2025.06.14

Újra színházi lázban ég Kecskemét

Hétvégén tartották a XXIV. Színjátszó Maratont a Kecskeméti Ciróka Bábszínházban. A kétnapos rendezvény keretein belül a helyi és környékbeli diákszínjátszás legjavát vonultatták fel. Többek között a Regionális Diákszínjátszó Találkozón Arany, illetve Ezüst minősítésben részesült előadások várták az érdeklődőket