Kategória: Színház
Keresés
Dátum választó
Rendezés
1 találat
2025.06.05

Bezárta 128. évadát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Június 5-én, ünnepi társulati ülés keretében bezárta 128. évadát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. A város nevében Bán János alpolgármester köszönte meg a társulat valamennyi tagjának évadbeli munkáját, és felhívta a figyelmet a hagyomány és a megújulás egyidejű jelenlétének szükségességére. A társulat a nyáron mindössze két helyen, Békéscsabán és Szarvason vendégszerepel.
2025.06.03

Még az ideinél is izgalmasabb évadra készül a Ciróka

Lúdas Matyival, az előszobaszekrény boszorkányával, sőt a „félelmetes” Vörösfejű Manikonyikkal is találkozhattak a gyerekek az idei évadban a Ciróka Bábszínház előadásaiban. Varázslatos kalandokat élhettek át, sokat nevethettek, de tanulhattak is, például arról, hogyan küzdhetik le a lámpalázat. Kiszely Ágnes igazgatóval és Kuthy Ágnes művészeti vezetővel az évadzárás apropóján beszélgettünk idei produkcióikról és a következő évad terveiről.
2025.06.03

Barta Dóra a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagja

Idén is a közönség választhatta ki azt a nyolc művészt, akik a Halhatatlanok Társulatának új tagjai lehetnek. Köztük van Barta Dóra, Harangozó Gyula- és Seregi László-díjas magyar táncművész, koreográfus, érdemes művész, a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezető igazgatója. A díjazottak lábnyomát szeptember 13-án 14 órakor helyezik majd el az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán.
2025.05.20

Drámanap a Csillagbölcső Waldorf Általános Iskolában – a KTV vendégei voltak Lipóczki Szilvia és Besze Márk osztálytanítók

Május 21-én, 22-én tarja drámanapját a Csillagbölcső Waldorf Általános Iskola. A Waldorf-iskolák életében különleges szerepet tölt be a drámanap. Miért ilyen jelentős ez az esemény a Waldorf-pedagógiában és az idei drámanapon milyen előadásokra készülnek a diákok? Lipóczki Szilvia és Besze Márk osztálytanítókkal beszélgettünk.
2025.05.18

A Hírös Agóra Titkai: Pincétől a padlásig kulisszajárás

A pincétől a padlásig körbejárhatták a Kecskeméti Hírös Agóra Kulturális Központot az érdeklődők szombaton. A kulisszajárást Koós Ildikó, az Agóra marketing vezetője és Harmatos Zoltán, szakmai vezető tartották. A zenészek és színészek számára már ismert, de a közönség által még sosem látott titkokra derült fény: a résztvevők felmehettek a színpadra, a függönyök mögé a súgótechnika megtekintésére, a backstagebe, a színészek és táncosok öltözőjébe, de még a színpad alá is, a zenekari árokba.
2025.05.03

Tíz év után újra Lúdas Matyi a Cirókában

A Fazekas Mihály elbeszélő költeménye alapján – Tasnádi István által – írt színpadi változatot 2015-ben mutatta be először a Ciróka Bábszínház. Az előadás – amely a közönség egyik nagy kedvence lett – 2016-ban, a VIII. Kaposvári Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén a legjobb gyerekszínházi előadásért járó Üveghegy-díjat nyerte el.  A tíz évvel ezelőtt létrehozott előadást most új szereposztással alkotta újra Vidovszky György rendező és a Ciróka társulata.
2025.04.16

Tizennégy csoport mutatkozott be a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozón

Közel kétszáz lelkes színjátszó gyűlt ma össze a Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban, ahol 34. alkalommal rendezték meg a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó Bács-Kiskun megyei eseményét. Tizennégy csoport érkezett az egész napos rendezvényre, Kecskeméten kívül Soltvadkertről és Jakabszállásról is jelentkeztek a Magyar Drámapedagógiai Társaság felhívására.
2025.04.10

Biztos finanszírozás mellett folytathatja a munkát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház és a Ciróka Bábszínház

A magyar kormány fontos lépést tett a hazai színházi élet stabilitásának biztosítása érdekében: a következő öt évben évi legalább 25 milliárd forintot garantál a közös működtetésű színházak támogatására. A megállapodás kecskeméti vonatkozásairól tartott sajtótájékoztatót a városvezetés, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház és a Ciróka Bábszínház a Városházán.
2025.04.04

A kísértés útjára lépett a Kamra Csoport

Alma, alma címmel a Cirókában mutatta be legújabb produkcióját a Kecskeméti Színjátszó Műhely szervezetében működő Kamra Csoport nevű diáktársulat, Sárosi Gábor rendezésében. A darab az emberiség ősi dilemmáját, az édes kísértésre adott választ járja körül játékos, egyben elgondolkodtató formában.
2025.04.02

A Pilóta keksz két oldala – vendégelőadás az iskolai zaklatásról

Petra és Emma a két főszereplője a 7 nap c. darabnak, melyet kedden délután mutattak be a Kecskeméti Színház stúdiószínházban. A Nézőművészeti Kft. ifjúságnak szóló előadása, A 7 nap, az azonos című angol kortárs regényből készült, Scherer Péter rendezésében. Főszerepben Jankovics Anna és Kőszegi Mária. Jó lenne, ha többször is látható lenne a darab a színház programjában, mert témája nagyon aktuális.
2025.04.01

Évadot hirdetett a színház: Made in Hungaria, Büszkeség és balítélet és sok-sok ősbemutató is lesz a repertoárban

Utazás térben és időben – így jellemezte Szente Vajk főrendező a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2025/2026-os évadának műsortervét a ma délelőtt tartott sajtótájékoztatón. Mint kiderült, még az ideinél is izgalmasabb repertoárral készülnek. A nagyszínházban láthatjuk majd többek között a Lili bárónőt, műsorra tűzik a Büszkeség és balítéletet, és a Made in Hungaria lesz az évad musicalje. Emellett Mikkamakkával és barátaival is találkozhatunk majd, a Stúdiószínházban pedig kizárólag ősbemutatókra készülhetünk.