Európai turnéja során hazánkba is ellátogat a Good Hope School Choir (Hong Kong). Az ifjú énekeseket a kecskeméti Aurin Leánykar tagjai látják vendégül a hét végén. Közös koncertjükre július 28-án, vasárnap kerül sor a Szentcsalád Plébánia és Közösségi Ház (Kecskemét, Irinyi J. u. 62.) nagytermében. A 19.30-kor kezdő ingyenes programra szeretettel várják az érdeklődőket.
Hétfőn rajtolt el a Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten Csurka Eszter Munkácsy-díjas képzőművész SHIFT című tárlatának megnyitójával. Ezután a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar ütőstriója adott rövid koncertet a Deák téri Kodály Ponton, majd este a Rákóczi úti KultKaszinó nagytermében a Kodály Vonósnégyes hangversenyével zárult az első fesztiválnap. Nézze meg videós összeállításunkat az első nap eseményeiről!
Csurka Eszter Munkácsy Mihály-díjas képzőművész SHIFT című tárlatával vette kezdetét a Kodály Művészeti Fesztivál. Egy ízig-vérig összművész alkotó kiállítása igazán nemes kezdete a fesztivál gazdag és vonzó kulturális, lelki töltekezést nyújtó és tartalmas kikapcsolódást ígérő programjainak. Kecskemét egyik legrangosabb nyári rendezvénysorozata immár mintegy félévszázados múltra tekint vissza, miközben nemzetközi hírre és rangra tett szert.
Újra hallgathatunk élő cigányzenét a Bugaci Karikás Csárdában. A tradíciót a kormány „Muzsikáló Magyarország 2024” elnevezésű programjának köszönhetően tudják újraéleszteni. Radics Sándor és zenekara heti négy alkalommal 3 órán keresztül lép fel a csárdában. Július 19-én stábunk is meglátogatta a zenészeket Bugacon.
Ismét megrendezték a Tőserdei Népzenei Tábort, Lakiteleken július 15-e és 19-e között. Az ötletgazda a Kossuth-díjas Csík János, és zenésztanár kollégái vezették be a fiatalokat a népzene rejtelmeibe. A választható hangszerek között szerepelt a hegedű, a citera, a furulya, a bőgő és a népi ének. A táborban 62 általános és középiskolás vett részt, többen a határon túlról érkeztek.
Koszorus Krisztina “Koszika” erdélyi jazz-, funk- és népzenész, énekes-dalszerző első hallásra elvarázsolta az Olvasni jó! című dalával Sky S.T.-t, az MKMT mozgalom ötletadó alapítóját.
Július 22-én indul a Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten. A rendezvénysorozat idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket. Egy hét leforgása alatt neves hazai és nemzetközi művészek adnak majd koncerteket a város több helyszínén. A Kodály Művészeti Fesztivál keretében a magyar és nemzetközi zenei élvonal és a kecskeméti művészeti élet legkiválóbbjaival találkozhatnak azok, akik maradandó élményt nyújtó szórakozásra vágynak. A részletekről nyilatkozott Barta Dóra a szervező Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. ügyvezető-igazgatója.
Kecskemét egyik legrangosabb nyári rendezvénysorozata július 22-én veszi kezdetét. A Kodály Művészeti Fesztivál számos programja között minden nap lesz komolyzenei esemény. A nyitónapon a KultKaszinóban az ország egyik legpatinásabb kvartettje, az 1966-ban alakult Kodály Vonósnégyes játékában gyönyörködhetnek majd a zeneszeretők. A Falvay Attila, Bangó Ferenc, Tuska Zoltán és Éder György alkotta kamaraegyüttes műsorán Mozart, Kodály és Mendelssohn művei szerepelnek.
Csütörtökön kezdetét vette a Kecskeméti Zenészegylet négynapos zenei tábora Kadafalván. A Granada Hotelben zajló workshopok, szakmai előadások, és a közös szakmai munka már ötödik éve igen népszerű a fiatal zenészek, dalszerzők és dalszövegírók körében.
Vízpart, fülbemászó muzsika, hideg sör és finom falatok – kell-e ennél több egy szabadtéri családi fesztivál sikeréhez? Erre a receptre épült a BOHÉM JAZZFŐVÁROS fesztivál, amely már nyolcadik éve csábítja Kecskemétre a klasszikus jazz szerelmeseit. Az augusztus 1-jétől 4-ig tartó jazzünnepről Ittzés Tamás fesztiváligazgatót kérdeztük.
Hollókői Huba, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője volt a KTV kulturális magazinja, a Múzsa legutóbbi adásának vendége. Kriskó János szerkesztő-műsorvezető a neves finn karmester, Jorma Panula Kecskeméten tartott karmesterkurzusáról beszélgetett Hollókői Hubával, aki maga is Panula mester tanítványa volt a helsinki Sibelius Akadémián és számos mesterkurzuson.
Június 17-e óta Japánban koncertezik a MÁV Szimfonikus Zenekar. A háromhetes turné legutóbbi, 10. hangversenyét – ismét fergeteges sikert aratva – a felkelő nap országa legismertebb zenei központjában, a Suntory Hallban tartották meg. A Kobayashi Ken-Ichiro vezette együttes művészeként az ünneplés részese volt a Kecskeméti Kodály Iskola korábbi diákja, Czágler-Oberfrank Bernadett is. Az ifjú hegedűművész szerint „a zenekar teljes beleéléssel játszott, a kitörő tapsvihar, az éljenzés, az állótaps is azt jelezte felénk, hogy sikerült átadnunk a közönségnek azt az érzést, amiben léteztünk.”
A napokban Budapesten, a Zeneakadémián adott koncertet a World Civic Orchestra. Az amatőr zenészekből álló együttes tagjai közös zenélésükkel tesznek bizonyságot arról, hogy a muzsika képes legyőzni a világunkban jelentkező, néha áthidalhatatlannak tűnő ellentéteket. A zenekart erősítette a kecskeméti zeneszeretők körében is jól ismert csellóművész, Balogh-Jámbor Janka. A zenei tanulmányait a Kodály Iskolában kezdő ifjú muzsikus személyre szóló meghívást kapott, hogy játékával segítse a civilek örömzenélését.
Tegnap este megtartották a Jorma Panula finn karmester vezetésével zajló karmesterkurzus záróhangversenyét. A Hírös Agóra színpadán kilenc fiatal dirigens mutatkozott be a nyilvános hangverseny keretében.
A hétvégén ünnepelte várossá válásának 20. évfordulóját Dunavecse. A Bács-Kiskun vármegyei település vezetői vasárnap este az eseményhez méltó, felemelő programot szerveztek. A református templomban megtartott rendezvény résztvevői az ünnepi műsor második részében a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar játékában gyönyörködhettek.
A nemzetközi karmesterkurzus záróprogramja és egy virtuóz zongoraművész vendégjátéka a Hírös Agórában, a Kodály Vonósnégyes hangversenye a KultKaszinóban, séta a Trio Passacagliával a Városházától a Barátok templomáig és ütőhangszeres koncert a Kecskeméti Kodály Iskolában – július hónapban többek között ezek a programok várják Kecskeméten a zeneszeretőket.
Öt kontinens 47 országa után péntek este a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri nagyszínpadán adott fergeteges koncertet Péter Bence. A világhírű zongoraművész virtuóz játéka magával ragadta a népes publikumot, az előadásról annak hallgatói és résztvevői egyaránt elragadtatással szóltak. Péter Bence néhány hét múlva, július 26-án Kecskeméten is fellép, vélhetően a Hírös Agórába ellátogató zeneszeretők is a szegediekhez hasonló, életre szóló zenei élményben részesülnek majd.
Jótékonysági hangversenyt rendez ma este az Első Kecskeméti Lions Klub. A Kecskeméti Református Kollégium Dísztermében 18 órakor kezdődő koncerten a Kuna Lajos és Lauer Zsolt vezette Kecskeméti Városi Fúvószenekar lép majd fel, az együttes népszerű dallamokat szólaltat meg. A felhőtlen kikapcsolódást ígérő program résztvevői adományaikkal a zenekar szeptemberi, olaszországi fesztiválszereplését támogathatják.
Immár harmadik alkalommal szervezett nemzetközi karmesterkurzust a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar a világhírű finn dirigens, Jorma Panula vezetésével. A hét elején kilenc karmester érkezett a hírös városba, akik szerda délelőtt óta az agórában együtt dolgoznak a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral. A mesterkurzus záróhangversenye július elsején lesz, amelyen a négy kontinensről érkezett résztvevők vezényelnek majd.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.