Kategória: Zene
Keresés
Dátum választó
Rendezés
1 találat
2025.10.14

Kamarakoncert, amely az előadókat és a hallgatókat is megörvendeztette

Idén is jó hangulatú, emlékezetes koncertet adtak a Kecskeméti Kodály Iskola művész-tanárai. A hétfő esti hagyományos, őszi hangverseny népes hallgatósága színes, változatos műsorban gyönyörködhetett. A zeneszeretők a 14. század neves olasz komponistája, Jacopo da Bologna sanzonjának billentyűs átiratától az Amerikában élő kortárs szerb zeneszerző, Dušan Bogdanović a világ békéjéért írt művéig a zenetörténet különböző korszakainak darabjait hallhatták, és közben megismerkedhettek a Magyar Örökség-díjas intézmény két új pedagógusával és egy különleges hangszerrel, a clavisimbalommal is.
2025.10.13

Egész életükre kiható kodályos éveikre emlékeztek vissza

Az alapításának 75. évfordulóját ünneplő Kecskeméti Kodály Iskolába szombat délután ellátogatók ismét rendhagyó alkalmon vehettek részt. A jubileumi, ünnepi év keretében immár másodízben rendeztek kamaramuzsikával gazdagított kerekasztal-beszélgetést. Dr. Ittzés Tamás főigazgató beszélgetőpartnerei korábbi Kodály-iskolások: Sárosiné Szabó Márta zeneelmélet-tanár, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi docens, Györgyiné Koncz Judit PhD habil. és Szabó Ákos villamosmérnök voltak. A rendezvény vendégei különböző utat jártak, járnak be, egy gondolatot azonban valamennyien hangsúlyoztak: mindhárman úgy tekintenek kodályos éveikre, mint életük meghatározó időszakára.
2025.10.09

Énekszó zengett a törvényszéken

Különös helyszínen, a Kecskeméti Törvényszék csodálatosan szép, ám a nagyközönség számára jobbára ismeretlen dísztermében különleges koncertet rendeztek szerda este. A hangversenyen a Kecskeméti Fesztivál Kórus és svájci vendégeik, a choR inteR kultuR nevet viselő énekkar magyar és svájci kórusműveket szólaltatott meg közösen.
2025.10.08

Zongoraest Beethoven bűvöletében

Egy legendás koncertet élhettek át újból kedd este a kecskeméti zeneszeretők. A Kodály Intézetben megtartott, a népes hallgatóság számára minden bizonnyal emlékezetes hangversenyen Farkas Gábor zongoraművész, a Zeneakadémia rektora Thomán István – Liszt Ferenc tanítványa, Bartók Béla tanára – 1919-es „Beethoven- estélyét” idézte fel.
2025.10.01

Komolyzenei programajánló – 2025. október

A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar zene világnapi koncertje a Hírös Agórában, Farkas Gábor zongoraművész Beethoven-estje a Kodály Intézetben, a Kecskeméti Fesztivál Kórus és svájci vendégeik, a choR inteR kultuR hangversenye a Kecskeméti Törvényszék dísztermében, a Kecskeméti Énekes Kör és a dornbirni Vorarlberger Madrigalchor koncertje az evangélikus templomban – október hónapban többek között ezek a programok várják Kecskeméten a zeneszeretőket.
2025.09.30

A Csík Zenekar elkészítette első "igazi" videoklipjét

Eddig csak koncert- és stúdiófelvételek készültek a Csík Zenekar dalaihoz. A Közbeszólt az ég című klip a nyolcvanas évek kultfilmjeinek hangulatát idéző alkotás, amelynek története egy befőttgyárban játszódik - közölte a zenekar hétfőn az MTI-vel. A Csík Zenekar az egyik legnépszerűbb együttesként a magyar népzenét ötvözi a kortárs zenei irányzatokkal, miközben őrzi a hagyományokat. Az […]
2025.09.28

Kodály Iskola 75 – jubileumi kerekasztal-beszélgetés az iskola egykori növendékeivel

Alapításának 75. jubileumi évfordulóját ünnepli a Kodály Iskola. A Kodály-koncepcióra épülve, a zenészóriás biztatására nyitotta meg kapuit 1950. október 27-én Kecskeméten a Kodály Iskola Nemesszeghy Lajosné Szentkirályi Márta alapítóigazgatónak köszönhetően. Az évforduló megünneplésére dr. Ittzés Tamás jelenlegi igazgató programsorozatot hirdetett meg, melyre várnak mindenkit, aki a 75 év folyamán kapcsolatban állt az iskolával. Ennek első állomásaként egy koncerttel egybekötött kerekasztal-beszélgetést tartottak szombat délután az iskola nagytermében, ahol Ittzés Tamás három egykori növendékkel beszélgetett zenéről, hivatásról, az iskolához kapcsolódó emlékekről.
2025.09.17

A Helsinki Liszt Intézetben adott koncertet a Hollókői házaspár

A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, Hollókői Huba és felesége, Matsumoto Mariko hegedűművész, a Joensuui Városi Zenekar koncertmestere a napokban Finnországban, a Helsinki Liszt Intézetben lépett fel közösen. A zenész házaspár hangversenyén – amelyre neves muzsikusok és rangos közéleti személyiségek is kíváncsiak voltak – többek között Telemann- és Bartók-művek hangoztak el.
2025.09.16

Szüreti Kultúrmustra - Élő zene, finom borok és hajtányozás Jakabszálláson

Különleges programok részesei lehetnek azok, akik most szombaton kilátogatnak Jakabszállásra az első ízben megrendezett Szüreti Kultúrmustrára. Három helyszínen várják a vendégeket élő zenével, finom borokkal, utcaszínházzal és kiállításokkal. A hangulatos helyszínek között motoros hajtányok szállítják az utasokat délutántól egészen késő estig.
2025.09.14

Legendák érkeztek Kecskemétre a Szerencsekoncertek keretében

A Szerencsekoncertek egy több mint 80 állomásos ingyenes eseménysorozat legendás magyar előadók és közönségkedvencek részvételével. A Szerencsejáték Zrt. által szervezett koncertturné szeptember 4-én kezdődött el és október 19- ig tart, mottója: „ A zene összeköt.” A koncertélmény elérkezett Kecskemétre is melynek köszönhetően rock legendák léptek fel szeptember 13-án, este. Hevesi Tamás és a Korál – Balázs Fecó emlékére koncerttel örvendeztették meg a hírös város közönségét.
2025.09.10

Bibliai gondolatokra épülő énekek hangoztak el

Itt járt a Földön címmel néhány évvel ezelőtt különleges albumot készített Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője és Lackfi János költő, író. 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány idején – e-mailen és telefonon kommunikálva – együtt írtak egy dicsőítő éneket, amelynek kedvező volt a fogadtatása az online térben. A két művész tovább alkotott, így állt össze egy teljes dalciklus a bibliai gondolatokra épülő művekből. A citerával, nagybőgővel és szájharmonika-játékkal kísért énekeket kedd este a református templomban a kecskemétiek is meghallgathatták.
2025.09.02

Komolyzenei programajánló – 2025. szeptember

Gryllus Dániel, Becze Gábor és Ferenczi György zenés estje a református templomban, a Lakó Sándor Kamarazenekar hangversenye az Ars Sacra Fesztivál keretében az evangélikus templomban, Takáts Zsuzsanna zongoraestje, illetve a Kodály Intézet hallgatóinak, tanárainak és kórusának koncertje a nagy hírű nemzetközi zenepedagógiai műhelyben, valamint a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar családi matinéja az Otthon Moziban – szeptemberben többek között ezek a programok várják a hírös városban a zeneszeretőket.