A rájátszás utolsó körének első meccsét vívta pénteken este Sopronban a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. A 7-8. helyért folyó párharcban - amely az egyik csapat két győzelméig tart - a Sopron KC szerzett vezetést. Vasárnap 18 órakor a Messzi István Sportcsarnokban jön a folytatás.
Pénteken megkezdődik a 7. helyért folyó párharc a rájátszásban a Sopron ellen. Vasárnap pedig már rögtön jön a második felvonás a Messzi István Sportcsarnokban.
Egylabdás meccs kerekedett a Kecskemét-Szolnok párharc 4. mérkőzéséből, amely végén a Tisza-partiak bizonyultak jobbnak, így ők játszhatnak az 5. helyért a folytatásban, míg a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a 7. helyért játszik majd jövő héten a Sopronnal szemben.
Forray Gábor sok sebből vérző csapata kedden minden tőle telhetőt megtett, hogy elvegyék az Olajbányász pályaelőnyét, ám a keddi mérkőzésen visszavette a vezetést a Szolnok. A meccs ma (csütörtök) este 17 órakor látható felvételről a KTV csatornáján.
Felforgatott hadrendben kellett kedden Szolnokon pályára lépnie a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétnek. Forray Gábor legénysége egy pillanatig sem adta fel, hogy megszerezzék az előnyt az 5-8. helyekért folyó csatában, ám a végén a rutin és a hosszabb rotáció kerekedett felül. Pénteken a Messzi István sportcsarnokban van lehetőség az egyenlítésre, hazai közönség előtt.
Az országos A döntőbe jutott a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia fiú serdülő A csapata, ahol a legjobb nyolc csapattal játszik a korosztályos bajnoki címért. A nyolc csapat részvételével zajló döntőt május 18-a és 21-e között Pécsett rendezik. A Bindics Gábor és ifj. Kégel Tamás edzők által felkészített csapat kemény edzésekkel készül a megmérettetésre.
Pontgazdag és izgalmas mérkőzésen egyenlített a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét az 5-8. helyekért folyó csatában a Szolnok ellen szombaton este a Messzi István Sportcsarnokban. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása ezzel 1-1. A mérkőzés felvétele ma (hétfő) 17 órakor látható a Kecskeméti Televízióban.
Mindkét oldalról nagy energiákat mozgósítottak a csapatok, és a szurkolók is kitettek magukért szombat este a Messzi István Sportcsarnokban, ahol a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét pontgazdag és izgalmas mérkőzésen egyenlített az 5-8. helyekért folyó csatában a Szolnok ellen. A mérkőzés után Forray Gábor vezetőedző és Tóth Barna játékos értékelt.
Pontgazdag és izgalmas mérkőzésen egyenlített a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét az 5-8. helyekért folyó csatában a Szolnok ellen szombaton este a Messzi István Sportcsarnokban. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása ezzel 1-1. Folytatás kedden Szolnokon.
1-0-ra vezet a Szolnok az 5-8. helyekért folyó párharcban. Szerdán apróságokon múlt, hogy nem sikerült elvenni a pályaelőnyét a mély kerettel rendelkező Olajbányásznak. Szombaton 40 percen át kell fenntartani a koncentrációt, és akkor minden esély meglesz az egyenlítésre. Szurkolóink ne feledjék, hogy az eredeti időponttól eltérően egy órával később, 19.00 órától startol a szomszédvári ütközet.
A főként U18-as játékosokból álló kecskeméti csapat nagyot küzdve győzött a Nyíregyháza ellen az NBIB zöld-csoportjának 11-12. helyért folyó párharcában.
Végletekig kiélezett meccset vívott a Morgen Ferdinánd Emlékbajnokság döntőjének utolsó napján a KTE-NJE U20 a MAFC-cal. A végén nüanszok döntöttek, a kecskeméti fiatalok a 6. helyet szerezték meg az ország legjobbjai között.
Csütörtöktől szombatig Debrecenben szerepel a KTE-Neumann János Egyetem U20-as csapata az országos nyolcas döntőben. A kecskeméti együttes szeretne minél előbb végezni, ehhez maximális koncentráció kell, és a legjobb tudásukat kell megvillantani a következő napokban.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.