15 év után nyertünk újra Diósgyőrben

KÖZLEMÉNY
2026. 11. 03., 06:56
A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában a Diósgyőri VTK vendége volt a KTE. Bár korán hátrányba kerültünk, magabiztos játékkal már az első félidőben fordítani tudtunk, és végül megérdemelten hoztuk el a pontokat. Miskolcon 15 év után nyertünk újra bajnokit. "Nagyon örülünk ennek a győzelemnek, mert ez egy olyan hely, ahol mindig nagy dolog nyerni. Ez nekünk most sikerült, és egy olyan csapatot győztünk le, amely jó erőkből áll, illetve jó formában is volt, hiszen Feczkó Tamás kollégámmal veretlenek voltak a bajnokságban" mondta a mérkőzés után Tímár Krisztián vezetőedző.

Tímár Krisztián ugyanazt a csapatot küldte pályára, amely a Karcag ellen győztesen hagyhatta el a pályát az előző körben. A mérkőzés igen gyors gólokkal indult, az elsőt a hazaiak szerezték. Egy szögletvariáció végén a laposan begurított labdát Molnár lőtte a jobb alsóba 10 méterről (1-0). Nem kellett azonban sokat várni a válaszra sem, Beke küzdött meg a labdáért, majd 17 méterről kilőtte a jobb alsót a 12. percben. A folytatásban is kiélezett csata zajlott, a 20. percben Kovács rúgott fölé egy beadás után lecsorgó labdát. A 21. percben aztán egy kontrából megszereztük a vezetést, Beke kapta a labdát a bal oldalon, majd beadását Bolyki rúgta a bal sarokba 12 méterről (1-2). A folytatásban inkább a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, a hajrához közeledve egy lekészített labdát Szabó rúgott még fölé, de más említésre méltó esemény nem történt a kapuk előtt.

A szünetben kettőt is cserélt a DVTK, és a második félidőt nagy elánnal kezdte. Bár ekkor beszorultunk, Bényei oldalhálóban kikötő lövésénél közelebb nem került kapunkhoz a hazai csapat. Az első negyedóra után sikerült rendezni a sorokat, és Bolyki akár el is dönthette volna a pontok sorsát, de tiszta ziccerben Gróf olvasta a gondolatát, és védeni tudott. Egy perccel később jött az újabb kecskeméti helyzet, Szépe fejelte be a labdát Bekének, aki azonban nem tudta azt elhúzni Gróf mellett. A 68. percben Szabó próbálkozott 22 méterről egy lövéssel, amit a hazai kapus ujjheggyel tudott csak fölé tolni. Ismét egy perc telt el ezek után, amikor jobbról tört befelé Beke, ballal viszont a hosszú felső fölé tekert. A 72. percben Bényei állt oda egy szabadrúgás mögé, jó 25 méterről lőtt is, és a léc tetejét súrolta a labda. A 76. percben aztán eldőlt a meccs, egy újabb gyors kontrát vezettünk, melynek végén Szépe tette ki jobbra a labdát Szabónak, ő szép cselekkel becsapta emberét, majd a hosszúba lőtt (1-3). Az utolsó tíz percben már tényleg csak az volt a kérdés, hogy sikerül-e újabb ellentámadást zárnunk góllal, ugyanis a hazaiak teljesen kinyíltak. A 79. percben Merényi lövését tolta fölé Gróf, majd a 87. percben Göblyös kísérletét is hárította. A 88. percben ifjú szárnyvédőnk közelről fejelhetett, de nem talált kaput, így maradt az 1-3-as végeredmény.

Diósgyőri VTK – Kecskeméti TE 1-3 (1-2)

Miskolc, DVTK Stadion. Vezette: Káprály Mihály (Vígh-Tarsonyi Gergő, Rózsa Dávid)

DVTK: Gróf – Szekszárdi, Kecskés, Bárdos – Révész, Galántai (Bényei, a szünetben), Holdampf, Mucsányi (Sáreczki, a szünetben) – Molnár G. (Babinszky, 67.), Medgyes (Gálfi, 77.) – Borvető. Vezetőedző: Feczkó Tamás

KTE: Ruisz – Szépe, Szilágyi, Szűcs Sz. – Berki (Eördögh, 56.), Haris, Kovács B., Göblyös – Beke (Nyári, 84.), Szabó B. (Bányai, 77.) – Bolyki (Merényi, 77.). Vezetőedző: Tímár Krisztián

Gól: Molnár G. (11.), ill. Beke (12.), Bolyki (21.), Szabó B. (76.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu