Az OTP Bank Liga 13. fordulójában a Ferencvárosi TC érkezik a Széktói Stadionba, a mérkőzés vasárnap 18 órakor kezdődik. A címvédő kitűnő formában érkezik Kecskemétre, így nagyon nehéz feladat előtt állunk.
Az OTP Bank Liga 13. fordulójában a Ferencváros lesz a KTE ellenfele vasárnap 18 órás kezdéssel a Széktói Stadionban. A két együttes 20. alkalommal találkozik az NB I-ben.
Vasárnap 18 órás kezdéssel a bajnoki címvédő Ferencváros lesz a KTE ellenfele a Széktói Stadionban. A mérkőzés iránt a jegyvásárlási számokat tekintve nagy az érdeklődés, így célszerű elővételben megvenni a belépőket, ugyanis jó esély mutatkozik a telt házra is.
Tavaly nem sikerült, de most viszont jó eséllyel pályázhat a feljutó helyre, a kecskeméti piarista gimnázium fiú csapata. A kiskőrösi és a kiskunhalasi gimnáziumon keresztül vezet az út.
Kedden új taggal bővült NB I-es csapatunk szakmai stábja, asszisztens edzőként ugyanis csatlakozott hozzánk Csizmadia Csaba, aki Gera Zoltán munkáját már korábban is segítette. Csizmadia Csaba pályafutása Kecskemétről indult szinte, így visszatér gyakorlatilag a klubhoz.
Marco Rossi kedden kihirdette a magyar válogatott keretét, melyben ezúttal is ott van Nikitscher Tamás neve. Középpályásunk két Nemzetek Ligája mérkőzésre készül a nemzeti csapattal.
Bécsben rendezték meg az ISKA szervezet Muay Thai világbajnokságát, amelyen 40 ország több mint 1000 versenyzője vett részt. A kecskeméti Star Gym harcosai 5 versenyzővel indultak el a VB-n és valamennyi fiataljuk világbajnoki címet szerzett. Erről beszélgetett a KTV Sportmagazinjában Csillag Tamás, a Star Gym Küzdősport Egyesület vezetője és Major Maxim versenyző.
Ahogy beköszöntött a hideg, a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia meleg és barátságos otthonában továbbra is garantálja a mozgás örömét – ezúttal a családok számára is!
2024. december 8-án, vasárnap kerül megrendezésre az Adventi Kocogó jótékonysági futás Kecskeméten, a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. A versenyközpont a Szent-Györgyi Albert Technikum aulája. A rendezvény célja adománygyűjtés a Duchenne izomdisztrófiával küzdő gyermekek, köztük Nemes Marci támogatására az NM Izmok Gyógyulásáért Alapítvány részére.
Három Széchenyivárosi általános iskola mellett már két óvoda is bekapcsolódik az idei jégkorong oktatásba Kecskeméten. A 14 hetes szezon november 5-én indul, de a bajnokságban résztvevő korosztályok már javában készülnek a megmérettetésekre, a cél idén is dobogó legfelső fokának elérése.
A forduló előtt a tabellán 4. helyen álló Bácsalmást fogadta a hibátlan mérleggel rendelkező Kecskeméti
NKSE a női kézilabda NB II. G-csoportjában. A találkozón a hírös városiak sima, tízgólos győzelmet
arattak, 34-24.
Férfi futsalválogatottunk jövő héten két mérkőzéssel zárja le az Európa-bajnoki selejtezőkre való felkészülést: a fehérorosz és a kuvaiti válogatottat fogadja a budaörsi Aramis-csarnokban.