Sikerek és bukások: egyetemi előadások a vállalkozói létről

2025. 09. 18., 17:31
Ötödik éve indít közös szemináriumot a Neumann János Egyetem (NJE) és a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BKMKIK). A Kamara a vállalkozásokért című tantárgyra az idén 30 hallgató jelentkezett. Ennek a kurzusnak megnyitóját csütörtök délután tartották az egyetem főépületében.
Fotó: Barta Zsolt
A galéria 9 képet tartalmaz

Különleges előadásokat hallgathatnak a mostani szemeszterben azok az egyetemisták, akik jelentkeztek az NJE és a megyei iparkamara által szervezett közös kurzusra. A Kamara a vállalkozásokért tantárgy keretében ugyanis nem csak egyetemi oktatók, hanem olyan üzletemberek is előadásokat tartanak a hallgatóknak, akik maguk is elismert cégvezetők. Így a diákok hallhatnak sikerekről és persze bukásokról is.

Csütörtök délután Dr. Sági Norberta, a Neumann János Egyetem oktatási rektorhelyettese köszöntötte az első órán a hallgatókat. Hangsúlyozta, hogy akik vállalkozást akarnak indítani azok számára előnyös a tantárgy, mivel a mindennapi vállalkozói létet is bemutatja. Ezt követően Gaál József, a kamara megyei elnöke vette át a szót, aki a szervezetről adott egy rövid ismertetőt. Mint mondta, az országban 23 területi kamara működik és 40 ezer céget egyéni vállalkozót képviselnek. A vármegyei szervezet tagságát közel 1500 cég egyéni vállalkozó alkotja, a vezetésben éppen úgy megtalálható nagyvállalati vezető, mint például fodrász is.

A kamara feladata, hogy védje a vállalkozók érdekeit, és segítse a gazdasági szereplők fejlődését. A BKMKIK támogatja a vállalkozások elindítását, tanácsokat ad kezdő vállalkozóknak, ugyanakkor annak a személynek, aki a gazdaság ezen térfelén kíván dolgozni, jó termékkel, megfelelő elképzeléssel, jövőképpel kell rendelkeznie. Mint fogalmazott, a vállalkozói létben benne van a siker és a bukás is. A fontos az, hogy a bukásból felálljon az üzletember, és tanuljon abból a helyzetből, mondta a BKMKIK elnöke. Az első szemináriumi foglalkozáson Zahorecz Balázs Kecskeméten oktató, Londonban élő üzletember tartott előadást.

Ötödik alkalommal jelentkeztek hallgatók a tantárgyra

Magát a tantárgyat 2020 óta tanítják az egyetemen. Egy év kiesett a járvány miatt. Eddig összesen 110 hallgató vette fel ezt a tárgyat. A kurzus átfogó vállalkozói ismereteket nyújt, ezzel célja, hogy segítséget nyújtson a vállalkozásindításhoz, és fejlessze a hallgatók tudását, készségét és attitűdjét. Távolabbi célkitűzés a hallgatók gondolkodásmódjának, karriercéljának alakítása. A kurzus gerincét egy ötlet üzleti koncepcióvá fejlesztése adja, csoportmunkában, üzleti tervvel és prezentációval zárva. Az órákat és a csoportok mentorálását egyetemi oktatók és különböző ágazatokból érkező sikeres cégvezetők tartják, első kézből hozva példákat és tapasztalatot.