Stúdióbeszélgetés - Megalakulásának 50. évfordulóját ünnepli a SZÜV

2025. 09. 15., 20:42
Informatikai konferenciát és emlékező kiállítást szervez péntekre a KSH SZÜV Kecskeméti Számítóközpontja megalakulásuk 50. évfordulója alkalmából. A rendezvény részleteiről beszélt hétfőn este a KTV-ben Mohácsi Mária szervező, valamint Torday László, programozási csoportvezető. Mint a műsorból kiderült az is, hogy ebben az intézményben működött egykor a megye egyetlen számítógépe.

Szeptember 19-én a Tudomány és Technika Házában kerül sor a kecskeméti Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat vagyis a KSH-SZÜV megalapításának 50 éves évfordulós ünnepségére. A fél évszázad alkalmából kiállítás és egy konferencia is várja majd, elsősorban a vállat egykori dolgozóit, illetve az intézményhez kötődő egykori szakembereket, meghívottakat. A neves évforduló kapcsán volt a Kecskeméti Televízió vendége hétfőn este két SZÜV-os dolgozó.

Mohácsi Mária operatőr többek között a vállalat indulásáról beszélt a műsorban, a kezdeti nehézségekről, a technikai fejlődésről és a dolgozók fokozatos továbbképzéséről.   

Torday László programozási csoportvezető pedig elmondta azt is, hogy egykor itt működött a megye első számítógépe, amelynek csodájára jártak a diákok is.

A beszélgetés itt nézhető vissza: