Súlyos motorbaleset és lángoló épületek - drámai 24 óra a megyében
KÖZLEMÉNY
Egy nap alatt több tűzesethez és súlyos balesethez is riasztották a tűzoltókat Bács-Kiskun Vármegyében - közölte a Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Mint arról már beszámoltunk, álló kisteherautónak ütközött egy motoros kedden délután Kerekegyházán, a Dózsa György utcában, a Park utca közelében. A kerekegyházi önkormányzati tűzoltók a kisteherautót áramtalanították, majd átadták a helyszínt a rendőrségnek. A motor két utasát súlyos, életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel kórházba szállították.

Faanyagok és különböző tárgyak égtek egy elhagyatott ingatlanban kedd délután, Kiskunfélegyháza határában, a vasútállomás közelében. A kiskunfélegyházi hivatásos tűzoltók vízsugárral és kéziszerszámok segítségével oltották el a tüzet.
Egy bútorlapokat gyártó üzem csarnokában keletkezett tűz kedden délután Kecskemét külterületén. A tűzben egy kisteherautó is károsodott. A helyszínen lévő tulajdonos oltani kezdte a tüzet. A kecskeméti hivatásos tűzoltók a tűzzel érintett területet átvizsgálták, a szükséges utómunkálatokat elvégezték. A tűzeset során nem sérült meg senki.
Egy nyitott tárolóhelyiség égett kedden délután Kecskeméten, a Szirom utcában. A tűz átterjedt az ott tárolt farakásokra is. A kecskeméti hivatásos tűzoltók vízsugarakkal megfékezték a lángokat.
Egy tanyaépület kéményében lerakódott korom égett kedden késő délután, Kiskunfélegyháza külterületén. A kiskunfélegyházi hivatásos tűzoltók eltávolították az éghető anyagot a kéményből és értesítették a kéményseprőt.
Kedden még tíz esetben riasztották a tűzoltók száraz növényzet tüzéhez és két esetben kérték a segítségüket ingatlanba való behatoláshoz.