Szegények kenyere ünnepség a Wojtyla Házban

2025. 08. 18., 14:19
A "Szegények kenyere" ünnep az új kenyér ünnepével, augusztus 20-ával fonódik össze, mely a magyar nemzet összetartozását fejezi ki, és karitatív jellege is van. Ezt ünnepelték ma a Wojtyla Házban
A galéria 6 képet tartalmaz

A Kuna Family előadásával vette kezdetét az idei Szegények kenyere ünnepe a Wojtyla ház melletti kiskertben. A rendezvényen tiszteletét tette többek között Lévai Jánosné és Jánosi István önkormányzati képviselő, Cseh Tamás a Kecskeméti Járási Hivatal vezetője, Sulyok Ferenc a Kefag Zrt vezérigazgatója, Holló Tibor a Hollógasztro Rendezvényház tulajdonosa és Balogh Károly, Helvécia polgármestere.

Lévai Jánosné tanácsnok mondott ünnepi beszédet, amelyben emlékeztetett arra, milyen sok kenyér kerül a szemétbe napjainkban.

– Sajnos tonna számra találjuk a kukákban az egyik legfontosabb táplálékunkat. Aki nem becsüli meg a mindennapi kenyerünket, az az életet sem értékeli igazán - figyelmeztetett Lévai Jánosné.                             

Arra kérte a jelenlévőket, hogy a mai tikkasztó hűségben is gondoljanak azokra, akik azért fáradoznak, hogy minden nap asztalunkra kerüljön a kenyér. A mezőgazdasági termékek szomjaznak, ezért sajnos a jövőben drágulhat mindennapi kenyerünk, a zöldség és a gyümölcs is - mutatott rá.

A tanácsnok asszony beszéde után Fekete Szabolcs plébános részesítette papi áldásban az asztalon elhelyezett újkenyeret.

A Szegények kenyere ünnep a magyarországi hagyományban a Magyarok Kenyere programhoz kapcsolódó esemény, mely az új kenyér ünnepével, augusztus 20-ával fonódik össze. Ilyenkor a Kárpát-medence magyarlakta területeiről összegyűjtött búzát ünneplik.  A szokáshoz híven az áldást és imát követően került szétosztásra a kenyér a jelenlévők között, később pedig, a Hollógasztro felajánlásának köszönhetően immár sokadik alkalommal, egy különleges kétfogásos ebéd került a szegények böjtös asztalára.

fotó: Magyar Bence