Szembeszállt a késes rablóval a dohánybolt eladója

2023. 03. 08., 15:20
Egy dohányboltba ment be a 30 éves férfi símaszkban és kapucniban, majd késsel fenyegetőzött a kassza tartalmát követelve. A rabló nem járt sikerrel, a rendőrök pedig hamar elfogták és őrizetbe vették.

Dohánybolti rablásról érkezett bejelentés a Bajai Rendőrkapitányságra 2023. március 7-én reggel. Az alkalmazott a pánikgomb megnyomásával jelezte, hogy sürgősen segítségre van szüksége, ezért a település rendőrei azonnal, több egységgel a helyszínre vonultak. Az ijedt eladó arról számolt be, hogy megjelent az üzletben egy símaszkot és kapucnit viselő férfi, majd a kezében tartott késsel fenyegette, a kassza a tartalmát követelte. Az alkalmazott nem tett eleget a zsarolásnak, ezért dulakodni kezdett vele az ismeretlen támadó, egyszer a karját is megragadta és a pult mögé húzta, miközben újból a pénz átadására szólította fel. Ám ekkor észrevette, hogy az asszony idő közben megnyomta a pánikgombot, ezért elmenekült a helyszínről.

A széleskörű felderítő munkának köszönhetően a rendőrök beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Z. Nándor 30 éves bajai lakost. A férfit rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették. Őt felfegyverkezve elkövetetett rablás bűntettének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki és kezdeményezték a letartóztatását.