Arról már írtunk, hogy Magyar Péter milyen arrogáns, lekezelő módon viselkedett a sarat egyébként abszolút álló Laczkó-Zsámboki Angéla, kecskeméti fideszes önkormányzati képviselővel. A Szeretetország főszószólója úgy tojta le ismét vendégségben a kalapács nyelét (lsd. Erdélyben feljelentette a saját otthonukban mulatozó székelyeket.), hogy ezzel újabb és újabb gyűlöletcunamit váltott ki a tavaly óta felhergelt szimpatizánsaiból.
A tiszások szerint nem kell félni, bárki kritizálhat, kérdezhet... egészen addig, míg nekik tetsző dolgot szól az illető. Máskülönben kardélre hánynak.
Még oda sem lépett a mikrofonhoz a képviselő asszony, már felhangzott a „mocskos fidesz”, és el kezdtek fujjogni az emberek egy másik honfitársukra. Ennek ellenére elhangzott a Bódis Krisztinát érintő kérdés, és kezdetét vette a csörte Laczkó-Zsámboki Angéla és a megmondó vezér között. A szóváltás közepette is többször próbálta csitítani Messiás Péter a „népet”, olyan Lázár Jánososan, de ahhoz még gyakorolnia kell, hogy minimum hihető szinten csinálja. Elfogyott ugyanis a türelme (nem úgy, mint ahogy az általa majmolt miniszternél), és újfent a gyűlöletkeltés, a hergelés eszközeihez nyúlt: személyeskedett, minősített, és úgy alázta a képviselőt, hogy már nem tudott védekezni, mivel elvette a szót Angélától.
Mindezeket követően a közösségi oldalakon és a sajtóban megjelent cikkek alatt olyan kommentek érkeztek, amelyek tükrözik az egyfolytában hangoztatott Szeretetország igazi velejét. Csak egy pár példa:
„A fejeteket bele kellene nyomni a szarba!”
„Miért itt téped a pofádat amikor a temető meg üres?”
És még sok hasonló „kedves” jelzővel illetik a képviselő asszonyt, akit tegnap este óta folyamatosan zaklatják a Tisza szimpatizánsok messengeren, a közösségi oldalán és emailben is, de érkeznek a kommentek a gyermekével közös képe alá is. Az fix, hogy egy olyan Szeretetországban biztosan nem akarok élni, ahol ilyet engednek meg a lakók maguknak.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.