Szombat estig tart a 24 órás láncfutás a Melinda parkban

2026. 09. 25., 20:47
Péntek este több mint száz futó, többségében gyerekek vágtak neki a 24 órás futásnak, amelyet a Melinda parkban szerveztek. Szombaton 18 órakor fejeződik be a sportesemény, amelyet évek óta megrendeznek. A szervezők arra számítanak, hogy akár ezer ember is mozog majd a rendezvényen.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 20 képet tartalmaz

Zsótér Zsolt, a Kecskeméti Alsószéktói Egyesület elnökségi tagja a fő rendezője annak a 24 órás futásnak, amely péntek este indult a Melinda parkban. Mintegy 800 méteres távon kellemes hűvösben indult a több mint 100 fős tömeg, akik egy része miután elfárad haza megy, de maga a mozgás nem áll le, azaz éjszaka, és szombaton is folytatódik. A Béke iskolában tanító pedagógus elmondta, hogy igen népszerű a rendezvény, mivel már 12. alkalommal rendezik meg. Közösségszervező, összetartó erő, ahol a sportemberek, vagy csak a mozogni kívánók jönnek ki, hogy együtt lehessenek. Az indulás előtt dr. Fekete Gábor alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, akiket Sipos László helyi önkormányzati képviselő is biztatott.

A start ünnepélyesen indult. A helyiek megadták a módját, mivel nem sípszóra, hanem ágyúdörrenésre indult a futam. 1848-as honvéd tüzérségi hagyományőrzők által elsütött ágyú robaja indította a rendezvényt. A láncfutáson általában 600 -1000 futó vesz részt. Az eseményre iskolák is beneveznek, mondta  a fő szervező. Ha meglenne az ezer fő, az nagyon jó lenne, mondta Zsótér Zsolt. Tavaly este 10-ig jöttek a középiskolák fiataljai. Késő estig, ameddig bírják a legkisebbek nagy az élet, addig vannak kint velük a szülők is, igazi családi a hangulat. A hajnalok során is mindig vannak futók, pedig akkor nem könnyű mozogni. Nincs meghatározott táv, hogy mennyit is kellene futni. Az sincs meghatározva, hogy valaki kocogva, sétálva vagy futva teljesítse a maga elé kitűzött távot, mondta Zsótér Zsolt. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat, és a 24 órás mozgást a parkban fenntartsuk.