Talált bankkártyával shoppingolt

KÖZLEMÉNY
2024. 04. 08., 08:22
A kiskunhalasi nyomozók vádemelést javasolnak egy helyi nővel szemben, aki néhány óra alatt 13 helyen vásárolt más pénzéből.

Egy kiskunhalasi vállalkozó 2024. február 12-én bement a rendőrségre feljelentést tenni, mert a céges folyószámla rutinellenőrzésekor azt vette észre, hogy közel 60 ezer forintnak lába kélt. Tüzetesen átnézte a kiadásokat, és felfedezte, hogy február 3-án délutántól február 4-én reggelig valaki 13 helyen vásárolt különböző termékeket, és ezeknek az árát a sértett betéti társaságának folyószámlájára terhelték.

A tulajdonos elkezdte keresni a számlához tartozó bankkártyát, ekkor vált világossá számára, hogy azt elveszítette valahol. A költésekből pedig az is kiderült, hogy a fizetőeszközt valaki meg is találta, ám ahelyett, hogy azt visszajuttatta volna a jogos tulajdonosnak, boltról boltra járva vásárolgatni kezdett. Dohánybolt, ABC, kávézó, töltőállomások eshettek az útjába, és mindenhol elköltött némi „idegen” pénzt a kártya segítségével.

A nyomozók több térfigyelő és biztonsági kamera felvételét lefoglalták, és ezek alapján szinte azonnal beazonosították a feltételezett tettest. Az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével gyanúsítható 28 éves nő a kihallgatásán beismerő vallomást tett.

A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsított ügyében a vizsgálat befejeződött. Ellene a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak, ezért az ügyet átadták az ügyészségnek.

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság