Természetes módszerek, melyek segítik a gyógyulást sérülés esetén

2024. 12. 02., 11:15
Egy sérülés után a felépülés gyakran időigényes, a megfelelő és hatékony gyógyulás érdekében pedig fontos, hogy a folyamatban mi magunk is közreműködjünk. Az elsődleges feladatunk természetesen az orvosi utasítások maradéktalan betartása, ezen kívül azonban számos természetes módszer létezik, melyek segíthetnek a gyorsabb regenerációban: lássuk, mik ezek.

Pihentetés és fokozatos terhelés

Ezt a tanácsot valószínűleg orvosunktól is hallottuk: az elsődleges feladatunk a pihenés. Mindegy, milyen sérülésről van szó, annak időre van szüksége a gyógyuláshoz, az erőltetés, túlzott aktivitás pedig ezt a folyamatot jelentősen lassíthatja. Ha eleget pihentünk, a terhelést csak fokozatosan kezdjük meg, vigyázzunk a hirtelen mozdulatokkal, ha pedig ellenállást, fájdalmat tapasztalunk, azonnal hagyjuk abba, amit éppen csinálunk. 

Gyógynövények használata 

A sebeket, sérüléseket évezredek óta kezeljük: ez kezdetben, a modern orvostudomány megjelenése előtt kizárólag gyógynövények segítségével történt. A cickafark sebgyógyító, sebösszehúzó, vérzéscsillapító és gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezhet, így vágásos, vérző sérülések esetén lehet a segítségünkre. A körömvirág szintén segíthet elállítani a vérzést, csökkenteni a gyulladást és meggátolni a fertőzés kialakulását, nem véletlen, hogy sokan a bőrproblémák kezelésére is alkalmazzák. A fekete nadálytő segítheti a sejtek egészséges szaporodását, fontos azonban, hogy először a bőr legfelső szöveteire hat, ezért mély, szúrt sebekre nem szabad használni, mert túl gyorsan lezárhatja azokat. 

A készítmények, bár természetes összetevőket tartalmaznak, rosszul alkalmazva károkat is okozhatnak, ezért használatuk előtt mindig kérjük ki egy orvos vagy gyógyszerész tanácsát. 

Figyeljünk az étkezésünkre

Egy megfelelő étrend a gyorsabb gyógyuláshoz is hozzájárulhat, ezért sérülés esetén egyáltalán nem mindegy, mit viszünk be a szervezetünkbe. Talán a legfontosabb feladatunk a minél több fehérje fogyasztása, ez a makrotápanyag ugyanis hozzájárul az izomtömeg növekedéséhez. A fehérje  a normál csontozat fenntartásában is segíthet, így annak fogyasztása mindenki számára ajánlott. 

Fogyasszunk sok C-vitaminban gazdag gyümölcsöt és zöldséget, hiszen ezek hozzájárulnak az immunrendszer és az idegrendszer normál működéséhez, a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez és a fáradtság, kifáradás csökkentéséhez. A C-vitamin a kollagénképzdősésben is szerepet játszik, ezen keresztül pedig segíthet a porcok állapotának fenntartásában. A  D-vitamin szerepet játszik a sejtosztódásban és a cinkkel együtt segíti az immunrendszer működését, a kalcium pedig a normál véralvadási folyamatokat segíti, így ezekkel hatalmas lökést adhatunk a szervezetünknek a gyorsabb regeneráció felé. 

Aludjunk eleget

A testünk alvás közben gyógyítja, regenerálja saját magát, nem véletlen, hogy már egy nátha esetén is ez az egyik legfontosabb teendőnk. Ha sérülésből lábadozunk, aludjunk legalább napi 8 órát, de lehetőség szerint még ennél is többet: ha nehezen megy az elalvás, fogyaszthatunk kamillából vagy citromfűből készült teát, de az is segít, ha lefekvés után már elkerüljük a tévé és a telefon használatát. Helyette olvassunk egy kicsit, esetleg csendben meditáljunk, ezek sokat segíthetnek abban, hogy nyugodtan végigaludjuk az éjszakát. 

Tartsuk be az orvosi utasításokat

Számos természetes módszer létezik, ami segítheti a gyorsabb felépülést egy sérülés esetén. Azt azonban soha ne felejtsük el, hogy a témában orvosunk a szaktekintély, így ő tudja legjobban azt, hogy pontosan mire van szükségünk. Tartsuk be pontosan az előírásokat, és ha szeretnénk valamilyen egyéb gyógymódot is kipróbálni, ebben mindig kérjük ki a tanácsát, hiszen egy rosszul megválasztott módszer olykor többet árt, mint használ.

(x)