Több ezer ügyfél, közel 170 millió forint-Őrizetben a jogász végzettségű ügyvezető

KÖZLEMÉNY
2023. 09. 14., 15:27
A vármegyei nyomozók egy 47 éves férfi letartóztatását kezdeményezték.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya sikkasztás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe egy 47 éves férfit 2023. szeptember 12-én.

A nyomozás adatai szerint egy kft. jogász végzettségű ügyvezető tulajdonosa 2017 óta több ezer személlyel kötött megbízási megállapodást, miszerint segít ügyfeleinek a tartozásaik csökkentésében.

Az egyezség szerint a férfi megbízói képviseletében járt el felmondott bankhitelekből származó adósságaik rendezésében, ehhez pedig esetenként átvette ügyfeleitől a tartozások összegét vagy azok egy részét, amit letétbe helyeztek nála. A nyomozás során kiderült, hogy a tartozásoknak csak egy részét rendezte, és legalább 16 ember pénzét elsikkasztotta.

A cégnek ráadásul nem volt engedélye az adósságrendezési tevékenységre, így a Bács-Kiskun vármegyei nyomozók – a sikkasztás bűntett mellett – jogosulatlan pénzügyi tevékenység vétségének és hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A bűnügyi igazgatóság munkatársai kezdeményezték a gyanúsított letartóztatását.