Több mint 100 biciklis túrázott Pálfája és Csemő erdejében

Kicsik és nagyok gyülekeztek vasárnap a katonatelepi Mathiász János Általános Iskola udvarán. Ez a nap a sport körül forgott, ezúttal a biciklizés kapta a főszerepet. Második alkalommal szervezte meg a Hírös Endurance Sportegyesület a Hírös Gravel Classic Trophy elnevezésű kerékpártúrát.
– Egyesületünk mountain bike-os, triatlonos és országúti biciklis edzéseket is tart gyerekek számára, szeretnénk ugyanis minél több fiatalt rábírni arra, hogy biciklizzen, sportoljon. Ez a rendezvény is jó alkalom erre - mondta Sebestyén Gábor, a szervező Hírös Endurance Sportegyesület elnökségi tagja.

Nem csak helyiek érkeztek Katonatelepre, Kecskemétről, Szentesről, sőt még Békéscsabáról is jöttek a bringások. A városrészben szeretnének hagyományt teremteni ebből az eseményből.

Dr. Fekete Gábor, Katonatelep önkormányzati képviselője is a helyszínen volt, elmondta, szívesen támogat minden közösségi megmozdulást Katonatelepen, kiváltképp egy sporteseményt, mint ez a túrát is. Örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan eljöttek a rendezvényre, mindenkinek jó túrázást kívánt.
A vasárnapi tekerésen két kategóriában indulhattak a biciklisek: rövidtávon, 22 km-en, valamint a 60 km-es távon járták be Pálfája és Csemő erdejét a bringások.