Több száz fiatal a Tanévzáró Fesztivál főtéri programján

2024. 06. 14., 14:27
Majdnem 200-an vettek részt a péntek délelőtti kecskeméti Tanévzáró Fesztivál Tanévzáró Futamán, ahol a fiatalok önfeledt szórakozás mellett megmérettették magukat a vándorserlegért. A rendezvénysorozat este a Vasútparkban zárul, koncertekkel.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 46 képet tartalmaz

A Karib-tenger Kalózai jól ismert filmzenéi csendültek fel péntek reggel Kecskemét Főterén. Az M. Bodon Pál Zeneiskola koncertjével vette ugyanis kezdetét a 7. Tanévzáró Fesztivál.

A délelőtt folyamán a tanévzáró futamok zajlottak, amelynek megnyitóján részt vett Szemereyné Pataki Klaudia, polgármester és dr. Salacz László országgyűlési képviselő is. Mint a rendezvényen elhangzott idén 13 középiskola érkezett a Főtérre, hogy a nyertes csapat hazavihesse a vándorserleget.

A programot Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Hírös Fiatalok Egyesület, valamint a Főnix Dance Sport Gyermek és Ifjúsági Központ Egyesület szervezte.

- Szeretnénk azt, hogy a kecskeméti fiatalok minél többen lehetőséget kapjanak a városban, jól érzik magukat, kibontakoztassák tehetségük. Feladatokkal készültünk a délelőtti tanévzáró futam folyamán a kecskeméti főtéren, amelyek során összemérhetik tudásukat, erőnlétüket, logikai képességeiket a kecskeméti fiatalok. Az is hagyomány, hogy az este folyamán a Vasútkertben egy óriási bulival készülünk a fiatalok számára
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Nemcsik Mátyás, önkormányzati képviselő.

A Tanévzáró Fesztivál délelőtti programjában volt többek között logikai, ügyességi és erőnléti feladat, futás, a tűzoltótömlő kitekerése időre, darts, íjászat, foci, valamint autós szimuláció is. A szórakoztató feladatok mellett az érzékenyítés is helyett kapott, ugyanis volt, hogy a versenyzőknek bekötött szemmel kellett egy széket megtalálniuk, vagy éppen sérültet ellátniuk. Este pedig DJ-k szórakoztatták a fiatalok a Vasútparkban. A Tanévzáró Fesztivál programjairól többet megtudhatnak a KTV mai Kiemelő magazinjában.