Több tízezren az Ősök napján

Az Ősök napja gerincét idén is a hagyományőrző sportversenyek és a harcászati események adták, ahol a gyalogosok és a lovasok mérték össze tudásukat, mutattak be egy-egy harcjelenetet.
Íjászkodás, közel 100 jurtából álló tábor, 118 hagyományőrző egyesület, csapat, közel ezer hagyományőrző várt több tízezer látogatót.
A Kárpát-medencei magyarság egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepét az idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a Magyar-Turán Alapítvány, hogy közösen emlékezhessünk nagy, közös, történelemformáló őseinkre.
A hétvégén folyamatosan látogatható volt Attila sátra, a világ legnagyobb jurtája, ahol különféle látványos kiállításokat lehetett megtekinteni. Idén is felállították a Trianon sátort, ahol az elcsatolt területekre jellemző szokások, foglalkozások mutatkoztak be. A jurtatábor mellett autentikus kézművesek sorakoztak fel, a 10. századi, honfoglalás kori eszközöket ismerhettük meg itt.
