Traktorosok randevúznak a hetényegyházi Kalmár Tanyán szombaton

2025. 08. 13., 13:29
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a traktorosok aratás utáni ünnepét Hetényegyházán a Kalmár Tanyán. Mintegy 200 erőgép tulajdonosa jelezte, hogy szombaton részt vesz a programon, akik fele a traktoros versenyre is benevezett. Az eseményre nem csak a gazdákat várják, hanem azokat a családokat is, akik egy jó hangulatú ingyenes programsorozaton kívánnak részt venni.

Hetényegyháza csöndjét szombat reggel fél nyolckor erőgépek zaja veri fel, mivel ekkor járják körbe a települést azok a traktorok, akik vezetői jelezték, hogy tiszteletüket teszik a VIII. Hetényegyházi Traktoros Találkozón. Kiskunfélegyházától Alsónémediig érkeznek a gépekkel a gazdaemberek, hogy az aratás után egy kicsit lazítsanak, részt vegyenek a helyi ügyességi versenyen, jól érezzék magukat, miközben megtárgyalják az idei év kihívásait.

Haász Krisztina a Hetényi Traktoros Baráti Kör tagja, a rendezvény egyik szervezője a Kecskeméti Médiacentrumnak elmondta, hogy míg az első találkozón alig egy tucat gazda vett részt, addig most 200 érdeklődő jelezte, hogy eljön az eseményre. A felvonulás után kezdődik a traktorosok ügyességi versenye. A szervezők a kisgyermekes családokra is gondoltak, mert az ingyenes rendezvény keretében a Kalmár Tanyán helyi termelői piacot alakítanak ki. Amíg a szülők vásárolgatnak, addig a gyerekeket várja az ugrálóvár, az arcfestő sátor, rajzversenyen is részt vehetnek, illetve kézműveskedéssel, lovaskocsikázással, pónilovaglással is eltölthetik az időt. A 14 év felettiek gokartversenyen is összemérhetik a tudásukat.

A szervező megjegyezte, hogy tombolahúzást is rendeznek, ahol a fődíj egy quad. Délelőtt a Magyar Vöröskereszt véradásra is várja az érdeklődőket. Délben ebéd, este pajtabállal zárul a nap a Kalmár Tanyán.