Utánfutót lopott, hogy hajót lophasson

KÖZLEMÉNY
2023. 04. 12., 10:16
Éppen szállította a frissen lopott vízi járművet a szintén újonnan lopott utánfutóval a 23 éves tolvaj, amikor a rendőrök lekapcsolták és őrizetbe vették Kiskőrösön.

Bejelentés érkezett a Kiskőrösi Rendőrkapitányságra 2023. április 6-án reggel, miszerint valaki ellopott egy halászhajót az éjszaka folyamán, a település egyik bekerítetlen telephelyéről. Ez előtt nem sokkal egy utánfutónak is nyoma veszett Pirtón, az egyik lakóház udvarából. A rendőrök úgy sejtették, hogy a két eset összefügg egymással… és sejtésük hamar beigazolódni látszott. Ugyanis nem sokra rá a keceli körzeti megbízott fülébe jutott, hogy halászhajót árul egy ember. A rendőr azonnal értesítette kollégáit, akikkel közösen a lopott jármű keresésére indultak. Munkájuk eredményeként még időben elcsípték a tolvajt, aki épp szállította az árut újdonsült gazdájának, mindezt pedig a lopott utánfutóval tette. A rendőrök lefoglalták az eltulajdonított holmikat és később visszaadták azokat a tulajdonosoknak.

A tolvajt előállították a Kiskőrösi Rendőrkapitányságra. A férfi nem volt ismeretlen az egyenruhások számára, ugyanis nem ez volt az első eset, hogy „letért a helyes útról”. Az év elején egy keceli ház udvarába mászott be, ahonnan mezőgazdasági gép alkatrészeit, valamint 20 liter gázolajat lopott. Társa eközben a környéket figyelte, nehogy valaki megzavarja a tevékenységüket. Pár nappal később az egyik telephelyről vitt el egy mezőgazdasági gépet, méghozzá úgy, hogy a munkagéppel kiszakította a kaput. Ez esetben a lopási kár közel 10 millió forintra rúgott. Egy másik alkalommal pedig takarmányboltba tört be, innen tíz mázsa takarmányt, tizenöt darab 10 kg-os kutyatápot, egy molnárkocsit, valamint 30.000 forint készpénzt zsákmányolt.

A 23 éves férfit a kiskőrösi nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezésükre az ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását, amelyet az illetékes bíróság 2023. április 8-án elrendelt. Társát kihallgatták a lopás miatt, ő jelenleg szabadlábon védekezhet. A rendőrök vizsgálják, hogy a bűntársak elkövettek-e más bűncselekményeket is.

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság