Véget ért a fizikatanárok országos találkozója

2025. 10. 29., 17:01
Négy nap, több mint 170 szakember és rengeteg látványos kísérlet – idén Kecskemét adott otthont az ország legnagyobb fizikatanári találkozójának. A 66. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutató zárásaként a legötletesebb bemutatókat díjazták a Neumann János Egyetemen.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 49 képet tartalmaz

A leglátványosabb és legkreatívabb fizikai kísérleteket bemutató pedagógusokat díjazták szerdán a Neumann János Egyetemen. Ezzel zárult a 66. Országos Fizikatanári Ankét és Eszközbemutató, amely idén először valósult meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat közös szervezésében.

A négy napos szakmai találkozóra csaknem 200 tanár és kutató érkezett az ország minden részéről. A cél, hogy megosszák egymással legjobb kísérleteiket, tanítási módszereiket, és erősítsék a fizikatanárok közösségét. Az egyik közönségdíjat Kovács Eszter, hódmezővásárhelyi fizikatanár kapta, aki társasjátékokat alakított át fizikaórára.

– Egy olyan projekttel érkeztem az ankétra, ami különböző társasjátékok fizika órán történő alkalmazását mutatja be. Ebben vannak saját ötletek is, illetve ismert társasjátékok átalakítását hoztam fizikás témára
— fejtette ki Kovács Eszter. 

Több elismerést is kiérdemelt Perti Szabolcs, gödöllői tanár, aki kísérleteiben a matematika és fizika kapcsolódásait kereste. – Nem is a díj fontos számomra, hanem az, hogy meg tudtam mutatni azokat a módszereket, amelyek nekem már beváltak, hátha más is tudja a tanításban hasznosítani ezeket - hangsúlyozta a pedagógus.

A záróünnepségen Kroó Norbert, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a fizika ma ismét kulcsfontosságú tudományterület. Mint mondta, olyan megoldások, eszközök születtek az elmúlt években, amelyekkel az extrém szélsőségeket tudják tanulmányozni.

– Aki fizikát tanít, fontos, hogy azt önbizalommal tegye. A fizikára, a fizikai gondolkodásra szinte mindenkinek szüksége van. A kulcs ezért az önök kezében van
— emelte ki Kroó Norbert, a Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli elnöke.

A szervezők szerint a közös munka már most megalapozta a jövő évi ankét sikerét is. – Mindannyian jól éreztük magunkat, kölcsönös megelégedéssel dolgoztunk együtt, ez talán a legfontosabb eredmény. Amikor kiértékeljük a mögöttünk lévőt, akkor már elkezdjük tervezni a következő találkozót - árulta el Moróné Tapody Éva szervező, a Eötvös Loránd Fizikai Társulat Középiskolai Szakcsoportjának vezetőségi tagja.

A négynapos ankét idén is bizonyította, hogy a fizika nemcsak tudomány, hanem élmény is lehet — főként, ha olyan tanárok adják tovább, akik maguk is szenvedéllyel kísérleteznek.