Volt kadások meséltek szakmájukról egykori iskolájukban

2023. 04. 20., 14:01
Toronyépítő játék gazdasági csavarral, Cash flow pénzügyi szimulációs társasjáték és volt Kadások előadásai várták a mai pályaorientációs napon a Kada Elek Technikum diákjait. A programok a Kada-hét utolsó előtti napját színesítették.
Fotó: Harkai György
A galéria 19 képet tartalmaz

Játékos feladatok, előadások és versenyek várták a mai napon a KSZC Kada Elek Technikumának diákjait. Az egyik feladat során például az erőforrások taktikus beszerzése mellett, a toronyépítés követelményeit is be kellett tartania a tanulóknak. A cél ebben a játékban egy legalább 1 méteres építmény elkészítése volt, de a hozzávaló alapanyagok kiválasztásánál a gazdaságosságra ügyelni kellett, mert végesek voltak az anyagi forrásaik. Ráadásul az a csapat kezdhette el a vásárlást, amelyik ügyesebben dobott célba. A játékokon túl mai pályaorientációs napon az intézmény volt diákjai előadást tartottak saját hivatásukról. A programok a Kada-hét rendezvénysorozathoz kapcsolódnak.

– Kedden már megtartottuk a szemléletváltó napunkat, ma pedig a pályaorientációs napra került sor. Huszonhárom, nálunk végzett diák mesélt életútjáról, és arról, hogyan érte el céljait, és próbálja a tapasztalatait átadni a fiataloknak - Körmöczi Bulcsú, a KSZC Kada Elek Technikum intézményvezetője.

A volt Kadások ma már sikeres vállalkozók, vagy saját szakmájukban régóta dolgoznak, így méltó példaképei lehetnek a diákoknak. A saját továbbtanulással vagy vállalkozásindítással kapcsolatos tapasztalataikon túl meséltek arról is, hogyan működött régebben az intézmény.

A Kada-hét zárásaként holnap egész napos diáknapot tartanak változatos programokkal, vetélkedőkkel, például tanárvadászattal, QR-kódos kincskereséssel és szabadulószobával, élő malom játékkal. Tehát egy gazdasági játékokban és vetélkedőkben gazdag hetet tudhat majd maga mögött az intézmény.